2020. december 5., szombat

BUTCHERS INTERJÚ TAKÁCS ÁRPÁDDAL ÉS BETLEHEM JÓZSEFFEL

- Srácok köszönöm szépen, hogy elfogadtátok a felkérést az interjút illetően, egy régi vágyamat, kívánságomat elégítitek ki ezzel a beszélgetéssel. Kezdhetjük? - TÁ: Szia, Laci! Részünkről a megtiszteltetés! - Hogyan, mikor alakult meg a Butchers? Kitől származik a zenekar neve? - TÁ: Emlékeim szerint 87-88 körül, a helyi fúvószenekar metalista tagjaiból. Éreztük, hogy a zene hallgatásán kívül többet kellene tennünk. Újság is szóba jött. :). Ami pedig a nevet illeti, az eredeti basszusgitáros szakmája hentes volt. - BJ: Nagyon sokat hallgattuk a német thrash bandákat és az akkor friss Destruction Mad Butcher EP kurvára tetszett, a borítója is durva volt. Talán ez is benne volt. - A kezdetektől fogva a Betlehem József gitár/ének, Takács Árpád gitár, Dernanecz Zsolt dob, Molnár Gábor basszusgitár (R. I. P.) felállás jött létre? Mindnyájatoknak ez volt az első zenekara, vagy esetleg korábban már játszottatok egy-két formációban? - TÁ: Nem. Alapító basszusgitáros Szantner Péter, alapító dobos Erdelecz György. Előző formáció a fúvós zenekar. :) - BJ: Mindannyiunknak sokéves zenei előképzettsége volt, 6 év szolfézs meg a többi szar. A fúvószenekarunk akkoriban nagyon jól ment, havonta több belföldi - évente egy-két külföldi turné. Ezeket akkor nagyon élveztük - ingyen kaja/pia, éjszaka hazafelé a TSZ buszban részeg danolás stb. ‘86 körül már jó páran metal arcok voltunk, nőttek a rőzsék és adta magát a dolog. Elég gyorsan belevágtunk. - Ismertétek egymást korábbról? - TÁ: Igen. - BJ: Barcson mindenki ismerte egymást baszki! Egy iskolába jártunk, heti sok órát lógtunk együtt a fúvószene miatt, nyaranta több hetes zánkai táborok a zenekarral. Sok mindent csináltunk együtt. - Mennyire volt nehéz/könnyű megtalálni az elkötelezett muzsikusokat egy underground bandához akkoriban? - TÁ: Nem volt nehéz. - BJ: Barcson mindig is tök nagy zenei élet volt, komoly- és könnyűzenei egyaránt. Nekünk viszont nem is kellett keresnünk senkit, hiszen egész addigi életünkben együtt voltunk. Egyszerűen más hangszert fogtunk és tolni kezdtük ezerrel. - Egyértelmű volt számotokra, hogy egy thrash bandát alapítotok? - TÁ: Igen, halálosabb-sötétebb behatással. - BJ: Én először egy kicsit megijedtem. Nem, ez egyértelmű volt, akkoriban ez volt a legdurvább műfaj. Mi pedig még durvábbak, még erőszakosabbak, még pusztítóbbak akartunk lenni! (hú, ez, de sablonos!...-:) - Milyen zenei háttérrel, gyökerekkel rendelkeztetek? Kik voltak a közös kedvencek, nevezők? - TÁ: Destruction, Messiah, Holy Moses, Kreator, Voivod, Possessed a kezdetekben, majd a Sepu nálam mindent vitt, de szívesen hallgattam a Death, majd a Morbid Angel zenekart és talán még az Entombed, amit említenék. - BJ: Akkori NSZK barátomtól (német testvérzenekarunk klarinétosa) kaptam az első komolyabb zenéket, amiktől padlót fogtam és őrült kedvencek lettek azonnal (néhány a mai napig). SLAYER (így, csupa nagybetűvel), Anthrax, Overkill, Helloween, Messiah, Venom, Sodom. Aztán gyorsan jött a többi és ahogy, azt Taki fent leírta, a Sepu mindannyiunknál betalált. - Barcsról indultatok, mit kell tudnunk a város és vonzáskörzetének akkori metal életéről? Rajtatok kívül még a Detonic „öregbítette” Barcs hírnevét… - TÁ: Igen, el szoktam menni a próbáikra. Élő HM muzsikát ritkán hallottam. Pécsen a Morris együttes, aki még elérhető volt számomra. - BJ: Életem első testközeli metál élménye egy Detonic próba volt, amit egy MÁV ‘kunyhó’ ablakából, kívülről néztem. Csiba egy fekete Les Paullal nyomta egy régi Marshall cuccon, és az a gitárhang és hangerő örökre elragadott. Egyébként láttunk Döglött Kányák (szintén Barcs) punk koncertet pl. a barcsi majálison illetve Coda koncertet a Műv Házban. - Amúgy jóban voltatok velük vagy volt némi rivalizálás közöttetek? - TÁ: Jóban voltunk. Tőlük kaptunk torzító pedált kipróbálásra, mert addig csak kihajtott erősítőn toltuk a gitárt. Nagy élmény volt. Aztán lenyúltuk a dobosukat. Szerencsére találtak egy fiatal, jó dobost Nagy Gábor személyében, akivel anno a fúvószenekarban együtt játszottunk. Rivalizálás nem volt. Más volt a két zenekar. - BJ: Teljesen más volt a két banda. Mi fiatalok voltunk, lendületesek és nagyon akartunk. Nyári szünetben pl. két hónapra kibéreltünk egy suli pincét, berendeztük próbateremnek és szó szerint minden nap ott lógtunk és rengeteget gyakoroltunk. Azon kívül tök más zenéken nevelkedtünk, ők jószerével nem is ismerték a mi bandáinkat és nem nagyon értették a zenénket. - Milyen rendszerességgel próbáltatok? Saját dalok megírására törekedtetek, vagy feldolgozásokat is gyakoroltatok? - TÁ: Pécsre jártam suliba, így a hétvégék maradtak. Minden szombat, vasárnap próbáltunk ebéd után kb. 4 órát, egész évben. Minden hétvége olyan volt, mintha koncerten lettem volna, zúzás, fejrázás. A fegyelmet a fúvószenekarból hoztuk. Nem volt tötyörgés. Saját számok írása volt a cél, bár egy-egy Messiah, Sepultura és Kreator számot játszottunk. - BJ: Minden hétvégénk a zenekarról szólt. Kurva fegyelmezetten, egész délelőttöket/délutánokat próbáltunk végig szombaton és vasárnap, egész évben. Számok tekintetében mindig is a saját témák domináltak. Hála istennek, elég termékenyek is voltunk! - Komolyan vettétek a zenekart, a zenekarosdit? - TÁ: Úgy gondolom igen, bár mostani fejjel lehetett volna többet tenni. - BJ: A próbák mindent felülírtak mind a négyünknél. Próba közben nem is piáltunk (utána viszont annál többet). Szó szerint. Imádtam azt az időszakot, kibaszott nagy volt! - A kezdet kezdetén egyértelmű volt számotokra, hogy a szövegeket magyarul írjátok? (Igaz, az első demót angolul rögzítettétek). - TÁ: Nem emlékszem, hogy ezt megbeszéltük volna. Az első demó is magyar. Egy számra emlékszem, hogy az angol tanárnőm lefordította. Fel is vettük a magyar rádióban másik két szám társaságában, majd később kiderült, hogy csak magyar nyelvűt adhatnak le. Ha-ha... - BJ: Nekem se akkoriban, sem azóta sem volt angoltanárnőm, úgyhogy szóba sem jöhetett volna más nyelven való ‘éneklés’. De ezen soha nem morfondíroztunk, tök jó volt az magyarul is! Egyébként minden demónk magyar volt, soha nem készült angol nyelvű. - 1988-1992 öt demót jelentettetek meg. Arra kérlek benneteket, hogy foglaljátok össze ezeket a felvételeket! Pl. hogyan, hol, mennyi idő alatt vettétek fel őket, milyen légkörben zajlottak a felvételek, hogyan szólaltak meg a demók, milyenek volt a nóták stb.? - TÁ: A felvételek kivétel nélkül jó hangulatban történtek. Pár óra alatt vettük fel őket. Az elsőket konkrétan egy Philips sztereo magnóval, a Tiéd a világ demót egy 6 sávos Regent keverővel, az utolsót pedig Mohácson a Magic Ship zenekar gitárosánál, Michelis Jánosnál már picit komolyabb keverőn. - BJ: Nem voltunk ám akkoriban komolyabb cuccokkal eleresztve és pénzünk sem nagyon lett volna stúdiózgatásra! Úgyhogy nem pöcsöltünk sokat: megdumáltuk a felvétel napját, előző este megpróbáltunk annyira nem bebaszni, mint szoktunk és kevésbé másnaposan, tulajdonképpen, mint egy átlagos próbán full élőben, rec. gomb lenyom a magnón, Deca beüt és már toltuk is. Annyi, hogy számok közben nem röhögtünk annyit. A felvételek minősége mai füllel elég szar, de akkoriban egész jónak tűntek, még százszori átmásolás után is, mert így sokszorosítottunk. A nóták pedig természetesen kibaszott jók voltak! - Szerintetek kielégítették a thrash fanatikusok igényét a demók? A maguk idejében megállták a helyüket? - TÁ: Részemről sosem volt a fő cél másoknak tetsző muzsikát írni. A zenekar egy baráti társaság volt, akik szerettek együtt zenélni. Abban az időben a zúzós metál muzsikával feküdtem és keltem, úgy mint sokan mások. Ami lecsapódott bennem, jó eséllyel beépült a zenei világomba, ami soha nem volt teljesen beszűkült. A zenénk szerintem megállta a helyét, ha demó szinten gyengébb hanggal is, koncerteken szerintem nagyon ütősen. - BJ: Nem nagyon volt akkoriban más minősége senkinek. Fekete-fehér, fénymásolt borító (jó esetben dalszövegekkel), sima 60 perces kazi házilag másolva. 12 forintért elvitte a Posta bárhová az országban. És, igény az aztán volt rá, öcsém! Mostanában találtam egy kartondoboznyi levelet (mert ilyen gyűjtögetős csávó vagyok). Több mint 600 levél van benne az ország minden zugából, és mindenki demót kért, a csajok persze mást is. Ezen kívül a fanzine-ek, még a nagy Metal Hammer is írt mindig a demóinkról - nézzetek utána, hogy miket. - Ti magatok elégedettek voltatok velük? - TÁ: Igen. - BJ: A hangzással természetesen nem annyira, de a fasza számok és a mindent elsodró lendület, az élő felvétel varázsa igen. - Véleményetek szerint demóról demóra fejlődtetek? - TÁ: Igen. Mind hangszeres tudásban, mind hangzásban úgy gondolom fejlődtünk. Néha a magunk szórakoztatására már talán túl is színeztük némelyiket. Nekünk tetszett. :) - BJ: Hát persze, hogy fejlődtünk baszki! Folyamatosan próbáltunk. Egyénileg és zenekarként egyaránt javult a helyzet. - A többi zenekarhoz viszonyítva, milyen zenészek voltatok, milyen zenészeknek tartottátok magatokat? Voltak-e jelentős képességbeli különbségek a magyar thrash zenekarok között? - TÁ: Nem tartottam magunkat az egyéni hangszeres tudás alapján kiemelkedőnek, kivétel a dobosunk. Decát és a Beyond zenekar dobosát Zavarkó Lászlót (R. I. P.) hallgatva azért felállt az ember hátán a szőr. Voltak nagyon ügyes zenészek a magyar thrash zenekarokban, de ha egyéni teljesítmény alapján akarok kiemelni zenészeket/gitárosokat akkor a hard rock stílusból Kásádácz Józsi a Halley és Morris zenekar és Fejes Zoli a Classica zenekar gitárosát említeném, illetve Szekeres Tamást. A zúzosabb zenekarok közül a Slogan, ami, számomra - pozitív értelemben- érdekes volt. - BJ: Egyénileg nem számítottunk valami penge hangszeresnek, Deca kivételével. Ő kibaszott jó volt. Mi Takival nulláról kezdve, teljesen magunktól tanultunk gitározni, tanár, You Tube videók meg mindenféle buzi oktató DVD-k nélkül. Nem is lettünk gitárhírók, de a ritmusozás az faszán ment, jól tudtunk együtt játszani. A fúvószenekari múltunk,- és rutinunk viszont kibaszott erős zenekarrá tett minket, élőben mindig is nagyon feszesen toltuk a villámgyors témákat. - Széles körben terjesztettétek a demókat? Benne voltatok a kazettacserélős/fanzine undergroundban? - TÁ: Kazettákat cseréltünk, fanzine-eket –ahogy, lehetett- beszereztem. A demók terjesztésére nem igazán emlékszem. Néhány darab biztosan készült terjesztésre, a többit pedig levélben kaptunk: üres kazi, rámásol és visszaküld. - BJ: Előzőekben már kitértem erre. A demóküldözgetést én intéztem, ja, volt igény bőven. - Sikerült általuk felhívni a Butchersre a rajongók figyelmét? - TÁ: A Metallica Hungarica majd a Metal Hammer demonstráció rovata volt, ahol tudni lehetett az új anyagról, illetve a fanzine-ek és a fellépések, ahol megismerhették a zenekart. - BJ: Pécsen a Nevkóban például rendszeresen felléptünk. Az ottani törzsközönségünk még a szövegeket is tudta, biztosan a demókról. - A ’80-as évek közepe felé/második felében kezdett el kibontakozni a hazai underground, rengeteg thrash csapat bukkant fel, azonban extrémitásban, brutalitásban kevesen vették fel veletek a versenyt, tulajdonképpen csak a Tormentor, a Fantom és a Detonator említhető veletek egy lapon, erről mi a véleményetek? - TÁ: Tormentor nagy kedvenc volt, valamint a Mayhem Dunaújvárosból, ami ütött, illetve eljutott hozzám. Hogy Mezőkövesd környékén nagy volt a mozgolódás, az meg volt (Detonator/Angel Reaper). - BJ: Ja, próbáltunk tényleg fasza gyors és kemény zenéket írni és feszesen előadni. Szerintem ettől volt brutális. Voltak azért még hasonlóak: Mirror, Bedlam, Undertalking, rövid ideig a Barbed Wire. - Milyen viszonyt ápoltatok a hazai, kortárs underground bandákkal? - TÁ: Különösebb baráti viszonyra nem emlékszem. A Barbed Wire zenekarral többször összehozott a sors. Bírtam őket, jó fazonok voltak. Az Exit zenekarra emlékszem még, akik jó kedélyükkel, közvetlenségükkel megmaradtak bennem. - BJ: Nem volt mobilteló (jószerével még vonalas sem), Facebook meg ilyen szarok, úgyhogy más bandákkal csak koncerteken, zenei táborokban találkoztunk és lógtunk együtt. Persze mindenki leste a másikat: milyen cuccaik vannak, mennyi rajongójuk van egy-egy bulin, hogy veszik a népek a zenéjüket a koncerten meg ilyesmi. Rivalizálás nem igen volt, részünkről biztosan nem. - Rengeteg tehetséges zenekarunk volt azokban az időkben, pl. Mirror, Beyond, Undertaking, Bedlam, Barbed Wire stb., amennyiben nincs kommunista diktatúra, a hazai bandák betörhettek volna a nyugati piacra? - TÁ: Nem tudom. Nem gondolkoztam ezen soha. Talán egzotikum lett volna, mint a Benkó Dixieland. - BJ: Az ilyen mi lett volna ha, kérdésekre nem igazán lehet értelmes választ adni baszki! Lehet, hogy akkor metaloskodás helyett underground kommunistákként lázadtunk volna az imperialista metallisták ellen, mert a lázadás a lényeg! - Annak idején élesen elkülönültek a határok a különféle metal irányzatok között vagy egy egészséges underground szellem jellemezte a magyar metal életet? - TÁ: A fővárosban talán. Nálunk vidéken nem. - BJ: Vidéken egészségtelen underground szellem jellemezte a metál életet. - Szerintetek akkoriban a metal élet Budapestre koncentrálódott vagy vidék is komoly szerepet játszott a színtér kialakításában? - TÁ: Erős volt Budapest, de vidéken is nagy volt a forrongás. - BJ: Legalább annyi fasza banda volt vidéken, mint Budapesten. Az viszont tény, hogy koncertezni a fővárosban volt a legjobb, mert sokkal nagyobb létszámú közönséget vonzott a metálzene. - Minek köszönhette a thrash a ’80-as években a népszerűségét? Miért tudott nagy tömegeket megmozgatni? - TÁ: A saját magam útját ismerem. Általános suli alsóban a magyar rock klasszikusait szerettem. Az Edda és a Mobil voltak a nagy kedvencek. Szantner Péter barátom, aki két évvel idősebb volt, Kaposvárra került „hentes” suliba, ahol több külföldi muzsikához hozzáfért. Innét volt az első impulzus, az Iron Maiden - The Number of the Beast című lemeze, amit két hétig nem tudtam kivenni a fektetett Sanyo magnómból. Elkezdtem hasonló lendületes, lüktető zenéket keresni. Nem nagyon találtam. Majd jött a Sodom - In the Sign of Evil, és minden eldőlt. - BJ: A fiataloknak tele volt a fasza mindennel, világszerte. Nyugaton az ottani szarral, keleten meg mindannyian tudjuk, hogy mi mindennel. A hippi mozgalom meg a rock’n’roll már kevés volt, és eleinte a rock, majd az egyre keményebb és durvább metál zenék kezdtek feljönni. Ez lett a zenei lázadás új nyelve. Minél durvább, annál jobb. És, mi lehetett volna durvább a thrash metálnál a 80-as évek közepén? El sem tudtuk képzelni. - Hogyan definiálnátok a thrash lényegét, fogalmát? - TÁ: Lendület, lüktetés, ritmusváltás elegye, picit nyersen előadva. - BJ: Kurva gyors, pontos dob, két feszes gitár, precíz bőgő és egy hörgő - veszett tempó és semmi cicó! Ennyi, baszki! - Mely thrash irányzatot szerettétek? A nyersebb, vadabb germán vonalat, a technikás, kicsit dallamos Bay Area thrasht, vagy a komplexebb, agyasabb, Mekong Delta, Despair, Artillery, Coroner stb. fémjelezte techno thrasht? - TÁ: Részemről egyértelmű a germán vonal, de a Coroner és a Deathrow techno albumok is nagyon sokat forogtak a magnómban. - BJ: Hallgatni mindegyiket, nem nagyon válogattam. Csinálni viszont a gyors, durva, kicsit komplexebb dolgokat szerettem. Nem egyénileg, hanem zenekarilag értem. Nem egyéni technikázással, hanem zenekari együttlüktetéssel. Remélem, érted. - 89/’90 környékén viszont már leáldozott a thrash csillaga és a death metal vette át az undergroundban a vezető szerepet. Ennek mi volt az oka? Miért ment ki a thrash a divatból? - TÁ: Addigra szerintem kihoztak mindent belőle, amit a keretek adtak és kénytelen volt deformálódnia más irányokba. Ennyi volt benne. Visszatekintve az azt követő death és black műfajok alakulására, sokkal többet hoztak ki ezekből a stílusokból. - BJ: Szerintem kurvára nem áldozott le a thrash csillaga sem akkor, sem azóta. (Természetesen a metál zene 90-es évekbeli, stílus irányzattól független komplett hanyatlását figyelmen kívül hagyva). Egyszerűen bővült a műfaj, kitolódtak a határok és új címkék jöttek. Személy szerint több nagy, ma is működő thrash bandát tudnék felsorolni, mint death vagy black együttest. A rajongók között pedig koránt sincs éles elkülönülés: óriási a zenei átfedés. - A korai időkben mennyit koncerteztetek? Hogyan emlékszel vissza a bulijaitokra? Melyek voltak a legemlékezetesebb fellépéseitek? - TÁ: Minden meghívásnak eleget tettünk. Minden koncert nagyon emlékezetes és nagyon intenzív volt, mind a zenekar, mind a közönség részéről. Bármerre léptünk fel, pozitív fogadtatásra emlékszem. - BJ: Megpróbáltuk a maximumot kihozni. Vidéki bandaként nem volt egyszerű, sok levelezés stb. Szerencsére akkoriban elég sok metál fesztet rendeztek és egy idő után kezdtek bennünket automatikusan meghívni. Tulajdonképpen minden buli emlékezetes volt valami miatt, nehéz lenne egyet kiemelni. - Árpi említette nekem, hogy a tokaji Rock Gyermekei táborban is részt vettetek, ott milyen eredményt értetek el, illetve milyen tapasztalatokkal gazdagodtatok? - TÁ: 3 éven keresztül vettem részt benne. Jó szervezés, nagyon jó hangulat, finom italok. Minden évben közönségdíjasok voltunk, így a multimédia nagycuccán a szombati gála fellépői között lehettünk, akkori és legendás régi magyar rock zenekarokkal. Nagyon jó érzés volt. Kiderült, hogy ők is emberek. :) - BJ: Úgy kerültünk oda, hogy megnyertük az AORTA (Amatőr Országos Rockzenekari Találkozó) budapesti döntőjét. Minden megye egy zenekart küldhetett (a megyei forduló győztesét), és a végén mi értünk célba. Nagy érzés, komoly teljesítmény volt - bár ezt akkor fel sem fogtuk. Azok a tokaji nyári hetek a csúcspontok voltak! Akkoriban már tényleg fasza, komoly repertoárunk volt, és általában mi voltunk a legzúzósabb banda. A közönségnek kurvára bejött, pillanatokon belül komoly táborunk lett. A haza nagy rocker arcai, tanáraink, egytől egyig elismert zenészek viszont nem nagyon tudtak velünk mit kezdeni az „irányított próbákon”. Együtt indultunk és ott kötöttünk ismeretséget/barátságot sok ma is aktív bandával: Sing-Sing, Ladánybene, Szilánkok (ma Black-Out) stb. Négy éven át vettünk részt a táborban, ma is fantasztikus visszagondolni rá, óriási volt! - A Garázs III válogatáson a Negyedik Dimenzió dallal szerepeltetek. Hogyan jött a felkérés? A dalt ti választottátok ki vagy Feró? Hol vettétek fel a számot? Nem gondoltatok arra, hogy egy kiadatlan, esetleg exkluzív, kizárólag a válogatásra szánt nótát használjatok fel? Volt-e esetleg arról szó, hogy Feró megjelentetné a bemutatkozó lemezeteket? - BJ: A Garázs III. válogatásra úgy kerültünk fel, hogy volt Ajkán egy metál bandák versenye, ahová beneveztünk. Itt Feró volt a zsűri elnök. Három nótát lehetett játszani. Emlékszem, hogy a színpad egy strandon volt, kurva meleg, fürdőruhás emberek, lángos stb. Mi meg ott keménykedtünk a zenénkkel. Mindegy is, a lényeg az, hogy megnyertük ezt a versenyt. A fődíj 5.000.- Ft volt, Feró pedig felajánlotta, hogy a Fekete Lyukban lévő stúdiójában felvehetünk egy számot. A Negyedik Dimenziót mi választottuk, mert akkoriban ez volt a leg komplexebb, legérdekesebb nótánk. A Füxi (Füchsel Tibor – szerk. megj.) nevű hangmérnökkel egy napi munkával fel is vettük. A master mai füllel nem túl jó, akkoriban azonban ez volt a legpengébb felvételünk. Feró játszotta is hetente a Garázsban - úgy emlékszem, jó ideig vezettük is a „kívánság” listát. Innen egyenes útja volt a válogatás kazira - szerintem meg sem kérdeztek bennünket. Szerintem Feró csak Beatrice lemezeket jelentetett meg szerzőként, ő nem dolgozott kiadónál, így soha szóba sem került köztünk egy lemez kiadásának a lehetősége. Szigeti Ferivel (Karthago) viszont kötöttünk egy lemez előszerződést talán '92-ben, ami sajnos kútba esett, mivel a Zebra kiadótól utána ment át a Protonhoz, ahol a mi anyagunk már nem ment át. Az előszerződött bandák közül a Sing-Sing és a Ladánybene 27 csinált első lemezt a Protonnál. Akkoriban ez elég fájó dolog volt nekünk. - Sok zenekarnál a katonaság is befolyásoló tényező volt, gondolom ez esetetekben sem volt másképp, nem volt arra lehetőségetek, hogy megússzátok a bevonulást? Hátráltatta valamelyest a pályafutásotokat a kötelező sorkatonai szolgálat teljesítése? - TÁ: Személy szerint nekem, a '93 februári bevonulásom előtti, hazai barátoknak tartott búcsúkoncert volt az utolsó fellépésem. - BJ: Ja, szegény Takit sajnos berántották! Óriási szívás volt, ez tulajdonképpen a klasszikus és mindenkori BUTCHERS végét is jelentette. Óriási kibaszás volt ez annak idején! Én személy szerint megúsztam a bulit, kamu allergiával sikerült elkerülnöm a szopást. - Emlékeztek még arra, hogy mennyi publicitást kaptatok idehaza? Mennyit foglalkoztak veletek a fanzine-ek? Én egy – azt hiszem – 1991-es Metal Hammer interjúra emlékszem… - TÁ: Igen, Szarka Józsefre emlékszem a MH-tól. A Demonstrációban jelentek meg az aktuális anyagok ismertetői, valamint több fanzine írt a zenekarról. A Magyar Rádió is leadott egy - egy „slágert” tőlünk. - BJ: Ja, több vidéki fanzine is időről időre beszámolt rólunk, több cikket is őrzök. A MH-ben komoly, egész oldalas interjú is volt velünk plusz az aktuális demók és koncertek ismertetői. Egyszer voltunk Decával egy rádióinterjún, Pesten, a Rock Gyermekei adásában ment élőben, Szigeti Ferinél. Az akkori szépségkirálynő Gesztler Dorottya volt a műsorvezető, öcsém. Nagy Feró kurvára csípett bennünket, a Garázs című rádióműsorában tök sokáig tolta a zenénket, sokáig vezettünk is valami buzi listát! Egyébként a magyar rádióban jó pár számot volt szerencsénk felvenni (különböző díjként nyertük a lehetőséget) illetve a rádió mobil stúdiója is felvett több számunkat a tokaji táborok alkalmával. - Mikor, és milyen okok vezettek a zenekar feloszlásához? Tartottátok egymással a kapcsolatot a Butchers megszűnése után is? - TÁ: Én katona lettem. Kapcsolatot a mai napig tartjuk. - BJ: Sajnos Taki bevonult, alig tudtunk próbálni. Meg aztán lokális gondok is jöttek, én Budapestre költöztem, Moci a bőgősünk Dombóvárra nősült, így még bonyolultabb lett a kotta. Ahogy a család, a meló meg a többi szar mellett a mai, rohanó világban lehet, persze tartjuk a kapcsolatot, de azért ennél sokkal jobban is lehetne. - Követitek manapság is a metal világában zajló fejleményeket, történéseket? - TÁ: Igen, de már öregesen. Klubkoncertekre –ha, időm engedi- ma is szívesen járok. A death, black csapatok új anyagait szívesen hallgatom, néha punk és hc albumokat is. Thrash-ből szinte csak régi albumokat. - BJ: Én teljesen benne vagyok! Minden komolyabb klubkoncerten és sok hazai/külföldi feszten ott vagyok, lehetőleg az első sorokban küzdök. A régi és új bandákat egyaránt követem és hallgatom. Mindig szól körülöttem a thrash. És gitározok is folyamatosan és hangosan. - Egyetértetek azzal, hogy a Butchers komoly „hagyatékot” hagyott maga után, és még élénken él a hazai rajongók emlékezetében? - TÁ: Nem hiszem, de ha valaki emlékszik ránk –és, így- az nagy örömmel tölt el. Életem egyik szép részére emlékeztet. - BJ: Az nagyon klassz lenne, de én sem hiszem, hogy bárki is emlékezne ránk! Azért aranyos, hogy ezt kérdezed! - Srácok, köszönöm szépen a válaszaitokat! - TÁ: Köszi, Laci! Nap süssön! - BJ: Örömmel emlékeztem veletek! Cső! Ui.: Dernanecz Zsolt (Deca) egyetért a válaszokkal.

Nincsenek megjegyzések: