2013. január 3., csütörtök
The best metal releases and sum up of 2012 - 2012 legjobb metal kiadványai és értékelése
Újabb egy év telt el. Sem olvasóinkat, sem kollégáimat nem akarom untatni, de ez év szeptemberéig azért jelentkeztem kevesebb írással, mert egy nagyon súlyos magánéleti problémákkal teli 18 hónapon vagyok túl és az eltelt időszakban nem volt időm illetve kedvem írni a Kronos Mortus-ra. Jobban mondva hat évvel ezelőtt elkezdődött egy magánéleti pokoli körforgás, melynek kicsúcsosodása volt az eltelt 18-19 hónap. Mindenekelőtt köszönetemet és hálámat fejezem ki főszerkesztőnknek Northwar-nak, aki mindvégig mellettem állt, támogatott és nem rúgott ki a szerkesztőségből komoly csúszásaim ellenére sem. Úgy tűnik felálltam a padlóról, a sorok rendeződtek és a régi munkakedvvel, fanatizmussal vetem magam újra a munkába.
Az idei év metal termését illetően, volt miből válogatnunk. Mindezek ellenére, egészségtelennek tartom, hogy az események az Internet hatására ennyire felgyorsultak, amit a „saját bőrünkön” is tapasztalhatunk, hiszen majdnem 1000 feldolgozatlan anyag áll a rendelkezésünkre. A kiadók pedig csak küldik, küldik a hallgatni valókat. Félreértés ne essék, nem panaszkodom, csak nem tartom jónak, hogy havonta 15-20 album jelenik meg, amiről írni kellene. Ráadásul több mint a felük hulladék. Aki velem egykorú –közel a negyedik X-hez-, tudja jól, hogy a ’80-as, de még a ’90-es évek közepéig nem volt jellemző ez a tömegtermelés. Mindenki meg akarja magát mutatni, prezentálni, képviselni akarja magát a színtéren? Nem tudom. Lényeg, hogy abnormális a jelenleg kialakult helyzet és nem hiszem, hogy ez a jövőben változni fog.
Ami 2012-t illeti, nem volt egyszerű az év végi Top 20 összeállítása. Az már nagyjából áprilisban eldőlt, hogy az új Candlemass korong lesz az év lemeze, melyet a Kill Devil Hill bemutatkozása és az Asphyx új anyaga követ, onnantól kezdve mondhatni napról-napra változott a helyzet. Rengeteg albumot dolgoztam fel, hallgattam meg idén is és nagyon nehéz volt a választás. Elsősorban death metal fronton volt túlkínálat, rengeteg zseniális death metal album látott idén napvilágot. Mivel elsősorban az extrém zenékért rajongok, értelemszerűen a death, thash és black metal kiadványokat követtem figyelemmel, de mivel –ugyanakkor- zeneileg mindenevőnek tartom magam (csak legyen jó muzsika) a többi stílust (power, doom, progresszív, stoner stb.) próbáltam figyelemmel kísérni. Időhiány miatt voltak olyan zenék, amiről lemaradtam, nem szereztem tudomást, esetleg megvannak, de nem sikerült azokat meghallgatnom, ezért a 20-as listám egy kicsit „elhamarkodott”. Ha 40-et kellett volna (vagy kellene) összeírnom, könnyebb lenne a helyzet(em).
Mit várok 2013-tól? Metalt, metalt és még több metalt. Az eddig befutott anyagok közül a Convulse visszatérő Ep-je és az új Witchburner album nagyon süti, a „többit” pedig majd meglátjuk. Remélem a Black Sabbath tényleg megjelenteti lemezét Ozzy-val, örülnék végre egy vadonatúj Bolt Thrower albumnak is, remélem lesz új Hail Of Bullets anyag is és még napestig sorolhatnám kívánságaimat. Úgy gondolom, 2013-ban sem maradunk kitűnő hallgatnivalók és meglepetések (legyen szó pozitívról vagy negatívról) nélkül és remélem jó koncerteknek sem leszünk híján. Mivel év végén a hazai death metal színtér (pl. Kill With Hate, Effrontery) azt mutatta, hogy az itthoni death metal bandákban megvan a potenciál az áttörésre, remélem egyre többen állnak majd be a sorba és vesznek róluk példát, hogy ma, az Internet korában is érdemes zenélni, cd-t kiadni. Bízom abban, hogy a magyar metal színtér fejlődése töretlen marad, hiszen az idei év kiválóan bizonyította, mennyi zseniális bandánk –stílustól függetlenül- van (pl. Aebsence, Dreams After Death, Witchcraft, Room Of The Mad Robots, Symphony Of Symbols, Angertea, Sin Of God), amelyek egytől-egyig nyugati színvonalú produkciót tettek le a fémzene asztalára. Kívánok olvasóinknak és kollégáimnak békés, boldog, sikerekben és fémzenében gazdag, boldog új esztendőt!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése