Kreator, Morbid Angel, Nile, Fueled By Fire - review - Budapest, Petőfi Hall, 2012. 11. 22.

Mit lehet egy ilyen csomaghoz, turnéhoz hozzáfűzni? Azonkívül, hogy minden brutális zenére éhes, brutális zenéért rajongó fanatikus igényét kielégíti, semmit. Ez így történt aznap este. Kielégültünk. Mégpedig maradéktalanul. Azt olvastam az egyik műsorújságban, hogy „egyesek szerint az elő zenekarok funkciója az, hogy fellépésük alatt a koncertlátogatók szociális életet éljenek és a főattrakcióra formába hozzák magukat a bárpult környékén. Akadnak azonban olyan turné összeállítások, ahol ez szinte kivitelezhetetlen. Mégpedig azon okból kifolyólag, hogy a fellépők mindegyike óriási név.” Nagyon okos volt a turnét összeállító promoter (manager), mert három gyilkos bandát egy este, egy színpadon látni nem piskóta (három legyet egy csapásra), de kvázi prédaként bedobni eléjük a Fueled By Fire-t, nem feltétlenül volt jó döntés. Legalábbis szerintem. Mert akkor a Nile előtt ne lépett volna fel senki sem, így a zenekarokat hosszabb műsoridőhöz juttatva vagy egy, a szakmát már régóta űző csapat (pl. Testament, Sadus (tudom ez bizarr), a nemrég újjáalakult Morbid Saint, Sacred Reich, Immolation, Aura Noir, Desaster – a teljesség igénye nélkül) jött volna el. Lehet, hogy ez így túl erős és említett brigádok sem éppen a bemelegítés szerepét hivatottak betölteni, nem az elő zenekar szerepére ítéltettek, kárhoztattak, de ha már lúd, legyen kövér, nem igaz? Azt meg már csak halkan teszem hozzá, hogy mindhárom fellépő potenciális headliner. Noha alapvetően semmi bajom a Fueled By Fire-rel és mielőtt azzal vádolnátok, hogy alapból elítélem a zenekart, előítélettel viseltetve, esélyt sem adva nekik tekintettem meg fellépésüket, elárulom, hogy ez nem így van, mert kedvelem zenéjüket, még ha naponta nem is hallgatom meg nyolcvanötször lemezeiket. Ettől függetlenül állítom, az idézőjelbe tett kitétel nem áll rájuk, már csak azért sem, mert ők még nem tettek le annyit az asztalra, mint a „többiek”. Ezzel együtt a Fueled By Fire programjával semmi gond sem volt, Rick Rangel énekes/gitáros és népi zenekara korrekt kis old school thrash bulit prezentált. Zenéjük egy kisebb klubban szerintem –már csak az otthonosabb, undergroundabb légkör miatt is- jobban átjön, szó nem érhette a ház elejét, lelkesen, vehemensen nyomták nótáikat. Kellőképpen vezették fel az estét, de mi is tudtuk, ők is tudták, ez a nap nem róluk szól. A Nile precíziós gyilkoló gépe tarolt, hengerelt. Egyiptomi kultúrából, mitológiából táplálkozó, itt-ott doom-os váltásokat, betéteket felvonultató tételeiket (pl. Sacrifice Unto Sebek, Defiling The Gates Of Ishtar, Sarcophagus) elképesztő volt első ízben megtapasztalni, átélni. Karl Sanders és Dallas Toller-Wade gitárosok, valamint az új basszusgitáros Todd Ellis egyaránt hörögtek (Dallas vitte közülük a prímet), ontották az összetettebbnél összetettebb, gyilkos riffeket, szólókat, George Kollias pedig a death metal dobolás legfelső szintjét mutatta be szerkója mögött. Közhely, de igaz, nemcsak lemezen, de élőben is profi a zenekar, igen nagyot játszottak. Egy éven belül másodszor láttam kis hazánkban a Morbid Angel-t, mi ez, ha nem a death metal rajongók kényeztetése? Immortal Rites nyitány World Of Shit (The Promised Land) zárás. Közötte professzionális, kíméletlen, szuperszonikus mészárlás, hasonlóan a tavalyi Club 202-ben lezajlott koncerthez, ezúttal sem adtak kegyelmet a beteg angyalok, úgy lemészároltak minket, mint egyszer. Agy eldob, szem –kis túlzással- könnyben, szív hevesen ver, eszmélet elveszt. Kövezzetek meg: nem hiányzik Pete „Commando” Sandoval dobos. Még akkor sem, ha Tim Yeung ma roppant pontatlanul, gyatrán, formán kívül ütött. El ne higgyétek ám! Jelen death metal színterünk dobosainak krémjéhez tartozik, egyértelműen az első ötben, de inkább az első háromban foglal helyet. Láttatok már dobost, aki a komplex, váltásokkal tűzdelt témák előadása közben, melyet játszi könnyedséggel és eleganciával tesz, headbangelni? Na ő ilyen. Trey Azagthoth gitáros szokásához híven haját maga elé engedve pengette a klasszikus riffeket, szólókat, helyét egy percre sem hagyta el és ugyanez mondható el a másik bárdistáról, Thor Anders „Destructhor” Myhren-ről is. Egyedül David Vincent basszusgitáros/énekes engedett meg magának némi mozgást, de ő sem vitte túlzásba. Egy nagyon ütős, hibátlan death metal koncertet adtak, ezúttal nem szerepeltek programjukban a tavalyi album techno/industrial tételei, azokat most hanyagolták, az egy évvel ezelőtti alkotásról az Existo Vulgoré és a Nevermore képviseltették magukat. A Fall From Grace, a Maze Of Torment, a Lord Of All Fevers And Plague, a Chapel Of Ghouls, a Where The Slime Live vagy a God Of Emptiness nem igényelnek különösebb kommentárt, a death metal irányadói, mérföldkövei, megismételhetetlen mestermunkái. Értelemszerűen a Steve Tuckerrel készített albumok kompozícióinak előadását nem erőltetik, most is csak a Bil Ur-Sag csendült fel, de mekkora lenne, ha a jövőben a zseniális Gateways To Annihilation-ról is (egyáltalán melyik Morbid Angel lemez nem zseniális?) játszanának pár finomságot? Megmondom őszintén, továbbra is hiányoltam a szetből két nagy favoritomat, a Thy Kingdom Come-ot és az Eyes To See, Ears To Hear-t, sőt ezúttal Angel Of Disease sem volt. Hozzáteszem azt is –még ha nem is tartozik szervesen a koncerthez-, hogy a buli utáni dedikálásra csak Tim és David jöttek ki, a többiek sehol, fotózkodni pedig nem lehetett velük. Arcom, arcom… Kétségtelen azonban az is, hogy az elhangzott dalok kárpótoltak, a Morbid Angel még ha akarna sem tudna rossz koncertet adni, igaz ilyen nótákkal, technikai tudással, felkészültséggel a tarsolyban, közel lehetetlen feladat. Ezek után csak azt kívánom, jöjjenek jövőre is. Meg azután, meg azután, meg azután… Az i-re a pontot a Teremtő tette fel, azaz koncertjükkel megkoronázták az estét, bearanyozták napomat. Azon régi Kreator rajongók közé tartozok, akiknél a Coma Of Souls óta megállt az idő, de a Kreator mégiscsak Kreator, látni kellett őket, nem volt mese, ráadásul –a Nile-lal egyetemben- most volt hozzájuk először szerencsém. A nagyszerű háttérrel megspékelt színpadra kisétált csapat egy roppant velős és durva másfél órával ajándékozott meg minket. A Depeche Mode Personal Jesus klasszikusát intróként felhasználva az új lemez Mars Mantra – Phantom Antichrist párosával kezdtek és innentől kezdve nem volt megállás, egy osztályon felüli thrash buli szem- és fültanúi lehettünk. Az új lemezről még a From Flood Into Fire, a Civilization Collapse, a United In Hate és a Death To The World került terítékre, ilyetén az új korong fele elhangzott. Értelemszerűen óriási lelkesedést, ovációt váltottak ki a thrasherekből az ős klasszikusok és az „újabb keletű” szerzemények (pl. Enemy Of God, Hordes Of Chaos, Phobia, Violent Revolution) és az a benyomás lett úrrá rajtam, hogy így és itt élőben ezek a számok sokkal jobban ütnek és hengerelnek, mint otthon cd-n. Azt ellenben nem értem, hogy, amikor a ’80-as évekből illetve ’90-ből származó felvételek (pl. Extreme Aggression, People Of The Lie, Pleasure To Kill, Coma Of Souls/Endless Pain) csendültek fel, a Terrible Certainty-ről miért nem játszottak, az miért számít mostohagyereknek? Persze tudom én, hogy roppant nehéz feladat egy minden igényt kielégítő programot összeállítani, főleg egy Kreator-nak, mert ha két napig, non stop nyomnák, akkor is maradna az emberben hiányérzet. Kíváncsi vagyok (lennék), mikor vezetik (vezetnék) elő mondjuk a Blind Faith-et, a Toxic Trace-t, a Behind The Mirror-t, az Under The Guillotine-t vagy uram bocsá’ az After The Attack-ot? Persze ne legyek telhetetlen, örüljek neki, hogy láttam őket és örülök is neki. Mindvégig fényárban úszott a színpad így elég nehéz volt fotózni, ellenben nagyon látványos volt. Az akciót a főnök, Mille Petrozza énekes/gitáros irányította, aki a színpad minden pontján feltűnt, Ventor dobos mindkét oldalán egy mikrofonállványt helyeztek el egy emelvényen, így természetszerűleg ott is, onnan is tudott énekelni. Christian „Speesy” Giessler basszusgitáros és Sami Yli-Sirniö gitáros egyaránt kivették részüket a produkcióból, ők is bemozogták a színpadot, míg Ventor kőkemény, feszes dobolással járult hozzá a show-hoz. Amennyiben jól emlékszem rá, a Betrayer-t akusztikus pengetés vezette fel, a Flag Of Hate és a Tormentor pedig a kegyelemdöfést, a koncert végét jelentették. Így utólag könnyű már okosnak lenni, de ez a buli köröket vert a tavalyi Destruction koncertre, egyszerűen leradírozták Schmier-éket. Mindegyik zenekar kifogástalanul szólalt meg, roppant tömény, vaskos, brutális hangzással megtámogatott koncertekben részesültünk. Gyilkos koncert volt, thrash metal felsőfokon, ahogy kell, ahogy a Kreator tudja.