KREATOR - EXTREME AGGRESSION (NOISE - 1989)

Noha a ’80-as évek legvégén a thrash metal a megfáradás, kiégés jeleit mutatta, a műfaj nagyágyúi (pl. Slayer, Testament, Dark Angel) bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani, van még bennük bőven muníció. Ha csak szigorúan ’89-re fókuszálunk, akkor az olyan lemezek, mint a Practice What You Preach, a Leave Scars, a The Years Of Decay, a Beneath The Remains, az Alice In Hell, az Annihilation Of Civilization – a teljesség igénye nélkül – világosan igazolták, hogy – a fentebb említett sorokat megcáfolva - a thrash színteret korai még temetni. Ami Európát illeti, az öreg kontinens is kitermelt pár klasszikust 1989-ben, a No More Color, az Agent Orange, a The New Machine Of Lichtenstein, a Shattered Existence az európai thrash színtér hírnevét öregbítette. És természetesen az Extreme Aggression is. Nagyon jót tett a bandának, hogy a Terrible Certainty-t Jörg „Tritze” Trzebiatowski gitáros csatlakozásával már négyesben vették fel, sokkal energikusabb, brutálisabb lett a Teremtő, mint korábban volt. Ez azonban önmagában kevés lenne, mert zeneileg is sokat fejlődtek, amelyet az Extrém Agresszió fényesen igazol. Minthogy az Endless Pain-től kezdve minden évben jelent meg Kreator kiadvány, az Extreme Aggression-t megelőzően, mintegy bemelegítésként megjelent a Sound Waves 1 válogatás (rajta a Motörhead-del, a Kreator-rel (After The Attack), a Stupids-zal és a Celtic Frost-tal) és az Out Of The Dark…Into The Light Ep, szintén egy vadonatúj felvétellel, az Impossible To Cure-ral. Mindenekelőtt a hangzásuk lett töményebb, ami nem is csoda, mert az 1989 január-februárjában, a hollywoodi Music Grinder stúdióban rögzített korong felvételeit Randy Burns thrash producer guru irányította. Az album abból a szempontból is jelentős volt a csapat karrierjében, hogy az 1987-ben, a D. R. I.-val lezavart amerikai turnét követően jelentős tengerentúli fanatikusra tett szert a zenekar, eme albummal pedig gyakorlatilag megvalósították az amerikai áttörést. Az áttörés letéteményese pedig a megklippesített, az Akropolisznál forgatott Betrayer volt, amely rendszeres rotációban forgott akkoriban az MTV Headbanger’s Ball műsorában. Jó szokásukhoz híven, kőkeményen, brutálisan nyitnak a címadó szerzeménnyel, ami – címéhez méltóan – extrém és agresszív, lendületes és gyors. Már e tétel bizonyítja a fejlődést, az előrelépést, mert egyrészt megjelentek a csapat muzsikájában a dallamok, másrészt nemcsak a brutális gyorsaságra törekedtek, hanem váltásokkal is tűzdelik a szerzeményt. A No Reason To Exist egyes részletei, dallamai a Coma Of Souls-on szereplő People Of The Lie alapjait jelentették, letaglózó erővel sújt le az itt-ott késői, Release From Agony korszakos Destruction-t idéző Love Us Or Hate Us illetve Stream Of Consciousness, doomos, lassan, kimérten menetelő súlyos, fenyegető tétel a Some Pain Will Last, gyilkos a Bringer Of Torture, megadja a kegyelemdöfést a Fatal Energy, tehát a Kreator minden szempontból feljebb lépett. Mille és Tritze riff tornádója, szólói, Ventor változatos, agresszív dobolása egy ereje teljében lévő, parádés formát mutató Kreator-t fest(ett) le ezen a korongon. Rob Fioretti basszugitáros mindig is a szürke eminenciás szerepét töltötte be a zenekarban, a háttérbe visszahúzódva, magabiztosan pengette futamait, Mille acsarkodó, nyers éneke pedig a thrash színtér és a Kreator védjegye lett és ez volt az a pillanat illetve ez az a korong, amikor/amelyen kvázi vokalista lett, tehát Ventor nem vett részt a szerzemények feléneklésében. Aki úgy gondolta, hogy innen már nincs feljebb tévedett, mert volt, hiszen az egy évvel későbbi Coma Of Souls-zal végleg a thrash elit ligájába masíroztak és pályafutásuk addigi szakaszára feltették a koronát. Aztán jöttek a ’90-es, majd a ’00-es évek változó minőségű lemezekkel, de elkötelezettségüket, kitartásukat mi sem illusztrálja jobban, minthogy ma is aktívak, napjaink színterének résztvevői, az utóbbi 3-4 évben pedig újra bomba formában vannak.

IN LOVING MEMORY OF JEFF HANNEMANN - PICTURES

RUNNING WILD - 1985

RUNNING WILD - BRANDED AND EXILED (NOISE - 1985) - 30TH ANNIVERSARY OF THE RECORD

Kétségtelen, hogy az Accept 1982-ben a Restless And Wild lemezzel, azon belül is a Fast As A Shark nótával egy új, addig nem ismert stílust honosított meg és engedett útjára a heavy metalon belül, a speed metalt. Stefan Kaufmann őrületes két lábgépes témái mindenkit váratlanul és felkészületlenül értek, viszont zenekarok ezreire lett, volt hatással. Ezzel egy időben indult el, bontakozott ki a német heavy/speed, majd később a thrash metal színtér. Gyakorlatilag Németországban ugyanaz volt a helyzet, mint a Nagy Britanniában a New Wave Of British Heavy Metal mozgalom létrejöttével. A menekülő vad története 1976-ban kezdődött, amikor Hamburgban Rolf „Rock ’n’ Rolf” Kasparek énekes/gitáros, Uwe Bendig gitáros, Matthias Kaufmann basszusgitáros és Wolfgang „Hasche” Hagemann dobos életre hívták a Granite Hearts névre keresztelt hard rock formációt, a Running Wildot pedig egy Judas Priest nóta alapján 1979-ben vették fel és ezzel egy időben a zene fokról fokra kezdett el keményedni. A Hansa város egyébként komoly szerepet játszott a német underground színtéren, többek között a Grave Digger, a Holy Moses, az Iron Angel, a Mania illetve később az Assorted Heap is innen indult el. 1981-ben a Rock From Hell demóval debütáltak, majd 1982-ben egy rövid időre feloszlottak, Rock ’n’ Rolf és Hasche azonban nem adták fel a küzdelmet, Gerald „Preacher” Warnecke gitáros és Stephan Boriss basszusgitáros személyében új tagok érkeztek, így a csapat folytathatta pályafutását. Magasabb sebességfokozatra kapcsoltak és semmit sem bízva a véletlenre, 1983-ban kettő, 1984-ben pedig egy demót készítettek. Eme felvételeknek köszönhetően kerültek az az idő tájt startoló Noise Recordshoz, szerepeltek a kiadó Rock From Hell – German Metal Attack illetve Death Metal válogatás albumain, egyre nagyobb népszerűségre és ismertségre szert téve. 1984 igen termékyen év volt a csapat számára, hiszen a fentebb említett demón és Death Metal kompiláción kívül a Heavy Metal Like a Hammerblow demo válogatást, a Victim Of States Power Ep-t valamint debütáló korongjukat, a Gates To Purgatory-t jelentették meg. Nem sokkal a bemutatkozó anyag megjelenése után Preacher távozott a zenekarból, akitől a stafétát Majk Moti vette át. 1985 nyarán a berlini Casablanca stúdióban került sor a Branded And Exiled felvételeire, a keverés augusztusban a szintén berlini Hansa stúdióban folyt, a kész album pedig ősszel került a boltok polcaira. A Gates To Purgatory sátánista/okkult szöveg és zenei világát követte, folytatta a banda ezen a korongon, egy centivel sem tértek le az általuk kijelölt útról. A Branded And Exiled 36 percben elővezetett 8 szerzeménye egy hibátlan, klasszikus, üresjáratok nélküli dalcsokrot eredményezett, amellyel a Running Wild gyakorlatilag begyújtotta a rakétákat és lettek ezáltal világszerte ismertek. (Olyannyira, hogy még az amerikai Kick Ass Monthy fanzine 26. számában is írt róla Bob Muldowney (R. I. P.)). Mindegyik nóta a főnök nevéhez fűzödik, mindösszesen kettőt jegyez Stephan Boriss, a Realm Of Shdesben közreműködött, míg az Evil Spiritet egy az egyben ő írta. A nyitó címadó tétel – Gods Of Iron – Realm Of Shades trió tulajdonképpen nem térnek el egymástól. Mindegyikük középtempóban megfogalmazott, laza csuklókkal elövezett riffekkel, szólókkal, lendületes ritmusokkal megtámogatott felvételek. Fő erénye az volt a korai Running Wildnak, hogy rendkívül fogós dallamokkal, együtténekelhető refrénekkel operáltak, szinte első hallás után kiverhetetlenül rögzültek a rockerek, metalosok hallójárataiban, melyeket Rock ’n’ Rolf egyedi, sajátos, azonnal felismerhető, senkiével sem összekeverhető hangján adott elő. Ezt követően a Mordor lassít a tempón, egyben ekkoriban a csapat legismertebb, legkedveltebb, legismertebb dalaihoz tartozott, a koncertekről sosem hiányzott. A korong leggyorsabb tétele a Fight The Oppression, ez egy vérbeli speed téma, számomra az album csúcspontja, legjobbja. Az Evil Spirit a Mordorhoz hasonló lassabb, kimértebb szerzemény, az albumot pedig a korai Running Wild himnusza, a demókról ismert Chains And Leather zárja le. Amíg a Saxon farmerről és láncokról dalolt, addig a Running Wild bőrőkről és láncról, de a lényeg ugyanaz, mindkettő a metal történelem legjobb dalai közé tartozik. Hangzásban sincs különbség a Gates To Purgatory és a Branded And Exiled között, mindkettőn a jellegzetes, dinamikus, rifforientált, de tiszta német megszólalás jellemzi, amely annyira jellemző volt a korai heavy/speed csapatokra. Igen komoly promóció, reklámhadjárat követte a lemez megjelenését, amellyel a csapat gyökeret vert a metal színtéren és bebiztosította jövőjét. Felléptek az 1985. szeptember 14.-én, St. Goarshausenben (Freilichtbühne Loreley) megrendezett Metal Hammer fesztiválon, ahol a Heavy Pettin’-nel, a Metallica-val, a Nazareth-tel, a Pretty Maids-szel, a Restless-szel, a Tyran’ Pace-szel, a Warlockkal, a Savage Grace-szel és a Venommal játszottak (eme bulijuk jelent meg később kalózkiadványként Black Demons On Stage címmel), majd a Mötley Crüe Theater Of Pain turnéján voltak nyitózenekar, a Scorpions, az Accept és a Destruction után negyedik német bandaként eljutva az USA-ba. A harmadikként, 1987-ben kiadott Under Jolly Roger szintén klasszikus lett, itt viszont a zenekar már valamelyest szigorodott, a sátánista/okkult image-et pedig átvette egy kalózos tematika, amellyel szintén rengeteg bandát inspiráltak és amely a mai napig megmaradt. Ezután a felállás megváltozott, a ritmusszekció távozott (Hasche megnyitotta Rockfabrikot Ludwigsburgban), de a helyükre érkezett Jens Becker basszusgitárossal illetve Stefan Schwarzmann dobossal készített, 1988-ban megjelentetett Port Royal már nem ütötte meg az első három korong színvonalát. 1989-re még utoljára felszívták magukat, a szintén klasszikus Death Or Glory mindenképpen kielégítette a Running Wild hívők igényét (igaz a lemezen már nem Stefan Schwarzmann, hanem Iain Finlay dobolt), ezzel viszont a banda el is lőtte az összes puskaporát, a kalózhajó léket kapott, azt ezt követően megjelent kiadványaik csak közepesek voltak. Ettől függetlenül pályafutásuk előtt le a kalappal, az egyik legkitartóbb, legelkötelezettebb, rajongóikhoz a leglojálisabb bandáról van szó (gondoljunk csak a metal mentes ’90-es évekre), Rock ’n’ Rolfnak mindenképpen a Heavy Metal Hall Of Fame-jében a helye. Az idén 30 éves Branded And Exiled a metal történelem egyik legnagyobb, zenekarok ezreire a legnagyobb hatást kifejtő alkotás, de hogy a Running Wild életmű legjobbja, az teljesen biztos.

SLAYER - SHOW NO MERCY (METAL BLADE - 1983) - IN LOVING MEMORY OF JEFF HANNEMAN

SLAYER Show No Mercy 1983 (Metal Blade) Idén, január 31.-én töltötte volna be 51. életévét Jeff Hannemann. Majd' két évvel halála után is nehezen fogjuk fel, hogy már nincs velünk, nincs közöttünk, sosem hallunk tőle már vijjogó, brutális riffeket, horzsoló szólókat. A metal történelem egyik legmeghatározóbb alakja távozott az élők sorából, óriási hatást gyakorolva zenészek ezreire és páratlan karriert, betöltetlen űrt hagyva maga után. 1981-ben Huntinton Parkban (Los Angeles) két, akkor 17 esztendős fiatalember, nevezetesen Jeff Hanneman és Kerry King gitárosok életre hívtak egy bestiát, amely a Slayer nevet kapta a keresztségben. Egy évvel később csatlakozott hozzájuk a 20 esztendős, chilei származású Tomás Enrique Araya Diaz basszusgitáros/énekes és a 17 esztendős, kubai születésű David Vincent Lombardo dobos, mellyel létrejött minden idők egyik legnagyobb, legsúlyosabb, az extrém metal színtérre jelentős befolyást gyakorló zenekara. A fiatalok kezdetben a NWOBHM mozgalom vonalán indultak el illetve Jeff hc/punk hatásokat hozott magával, majd egy 1982-es Metallica koncert győzte meg őket, hogy gyorsabban, súlyosabban játszanak. Korai demóikat követően, melyekkel Los Angeles környékén népszerű koncert bandává váltak (egy koncert erejéig a Dark Angelben is megfordult Bob Gourley helyettesítette Lombardo-t), 1983-ban mutatkoztak be a legendás Metal Massacre III. válogatáson (Aggressive Perfector), majd az év végén világra szabadították a Show No Mercy-t. Roppant találó a cím, ugyanis a Slayer tagjai semmi könyörületet sem mutattak. Ahhoz, hogy az album jelentőségét megértsük, egy kicsit vissza kell repülni az időben. A NWOBHM kezdett lecsengeni, a Metallica hatására egyre több és több gyors zenét játszó alakulat került a felszínre, ami a thrash metal kialakulását eredményezte. Ha jól belegondolunk, a ’83-as év legkeményebb kötésű lemezei az Anvil Forged In Fire-je, a Raven All For One-ja, a Metallica Kill ’em All-ja és az Accept Balls To The Wall-ja voltak. Nem beszélve arról, hogy Los Angeles zeneileg abszolút megosztott volt, hiszen ez idő tájt alakult ki a thrash vs. glam/haj bandák versengése. A Track Record stúdióban, 1983 novemberében rögzített és kevert Show No Mercy 8 óra alatt került felvételre, hogy csökkentsék a stúdiós költségeket, amely egyben megmagyarázza a gyenge hangzás minőséget. (A Kill ’em All ehhez a produkcióhoz képest valósággal szétrobbantotta a hangfalakat). A hangzásbeli fogyatékosság ellenére klasszikus született, mind az extrém (thrash) metal színteret, mind magát a Slayert tekintve ezen a lemezen tétetett le minden: Tom Araya vérfagyasztó sikolyai, a King/Hanneman páros vijjogó váltott szólói, horzsoló, brutális riffjei, Dave Lombardo technikás, precíz dobolása egyből a szélsőséges zenék elit ligájába katapultálta a Slayert és bevonultak a fémzene történelem könyvébe, megkerülhetetlen hatássá, útmutatókká avanzsáltak. Felesleges az albumot analizálni, a színtérre gyakorolt hatása önmagáért beszélt. Roppant gonosz, fenyegető, vészjósló hangulatot sugárzó, sátánista szövegekkel átszőtt tételek kaptak helyet a korongon, olyanok, mint a mindent maga alá söprő, az albumot nyitó Evil Has No Boundaries (e tételben a későbbi Dark Angel ütős Gene Hoglan háttér vokálozott, aki a korong turnéján a csapat fény technikusa illetve road-ja volt és akit felkértek, hogy a ’84-es Haunting North America turnén legyen Lombardo dob technikusa, de zenei karrierje egyengetése érdekében elutasította a feladatot), a The Antichrist, a kimértebb Die By The Sword, a Fight Till Death, a mindenható Black Magic vagy a The Final Command. 1983. december 3.-án történelem, legenda született, ugyanis ezen a napon jelent meg a Show No Mercy, egyben egy fiatal zenekar diadalmenete kezdődött el. Meghódították az Államokat, majd Európát, végül leigázták az egész világot. Hivatalos az is, hogy a Metallica-n kívül a Slayert „dolgozták fel” a legtöbben, a legtöbbször. 2013. május 2.-án gyász borult a metal világára, hiszen a legfontosabb alappillér eltávozott az élők sorából. Nyugodj békében Jeff Hanneman!

HOODED MENACE INTERJÚ LASSE PYYKKÖVEL - TAUSZIK VIKTOR

„…a Christopher Lee-féle Drakula-filmekkel kezdődött…” – interjú Lasse Pyykkövel, a Hooded Menace vezetőjével Rock / metal körökben a horror iránti rajongás egyáltalán nem új keletű jelenség, sőt egyes zenekarok a szövegvilágukban is efféle ijesztő, sokkoló témákkal operálva, a műfaj klasszikusai által megihletve. A finn Hooded Menace, élén a (stúdió)énekes-gitáros Lasse Pyykkövel – aki amolyan két lábon járó horrorfilm-lexikonnak is tekinthető –, szintén a horror megszállottja, ami tökéletesen harmonizál a banda vegytiszta doom / death metaljával. A csapat számtalan EP és split anyag után úgy döntött, egy exkluzív gyűjteményes anyagba sűríti az ezeken szereplő, nagylemezeken nem található dalait. A Gloom Immemorial válogatás ráadásul a következő, sorrendben a negyedik Hooded Menace album megjelenéséig is fenntartja az érdeklődést a csapat iránt. Kérdéseinkre maga a főember Lasse válaszolt. Van valami konkrét oka annak, hogy kétévente jön teljes albumotok? Puszta véletlen volna, hogy a megjelenésük ráadásul mindig páros évre esik? Lasse: Ez igazából csak véletlen egybeesés. Ez alkalommal viszont válogatás-anyaggal jelentkeztetek. Honnan az eddigi 7 és 12 inches EP-iteken, valamint split anyagaitokon megjelent dalaitok egybegyűjtésének ötlete? Lasse: A fejemben már régóta megvolt ez az ötlet, most pedig eljött a megvalósítás ideje, hiszen rengeteg anyagunk halmozódott fel és most úgysem fogunk split anyagokat, EP-ket, meg hasonlókat kiadni egy ideig. Szóval tökéletes volt az időzítés ennek a válogatásnak a megjelentetéséhez. Tudom, hogy sok embernek kimaradtak ezek a nóták. Most egy CD-re préselve begyűjthetik mindet. Az anyagon a Hooded Menace egészen korai korszakából (The Eyeless Horde EP) is van felvétel. Újravettétek és / vagy remaszterizáltátok ezeket a Gloom Immemorialra? Lasse: Nem vettünk újra semmit. A megszokott hangmérnökünk, Mikko Saastamoinen remaszterizálta az összes számot erre a válogatás CD-re. Mesélj a különböző split partner zenekarokkal való együttműködésetekről. Hogyan valósult meg ez a kooperáció a Horse Latitudes, a Coffins és a death metal legenda Asphyx esetében? Segítettek ezek az együttműködések abban, hogy több emberhez (az underground és extrém metal különböző irányzatainak rajongóihoz) jusson el a zenétek? Koncerteztetek vagy turnéztatok valaha bármelyikkel a fenti bandák közül? Lasse: Egyszerűen felvettük a kapcsolatot a bandákkal, hátha benne vannak egy splitben. Ennyi. A legtöbbjükkel persze már azelőtt is megvolt a kapcsolatunk, így a split ötlete magától értetődő volt. Biztos vagyok benne, hogy ezeknek a split anyagoknak mindegyike segített több emberhez eljuttatnunk a zenénket, gondolok itt elsősorban az Asphyx-szel való együttműködésre. De nem csupán arról van szó, hogy a saját magunk népszerűsítése miatt csináltuk. Nem is volt kérdéses a dolog, hiszen a kezdetek óta igen komoly hatást gyakoroltak ránk, úgyhogy a split számunkra volt megtiszteltetés. Nem minden nap adódik lehetőség, hogy egy lemezen szerepelj az egyik legnagyobb hatásoddal. Ami a koncerteket illeti, az Ilsa-val lezavartunk egy rövid turnét, amikor először jártunk az USA-ban, és a Coffinsszal is nyomtunk pár bulit, amikor Finnországban turnéztak. Az Asphyx-szel néhány fesztiválon játszottunk együtt és a Horse Latitudes-szal is volt két közös koncertünk, ha jól rémlik. Milyen kiadvány volt a Live Evil Vol. 1 válogatás (amelyre az I, Devil Master dalotok került fel)? Lasse: Egyfajta megünneplése volt annak, amikor először tartották Londonban a Live Evil Festet Fenriz védnökségével. Mi is felléptünk a fesztiválon, úgyhogy helyünk volt az albumon is. A Gloom Immemorial különleges, limitált példányszámú CD doboz formájában jelent meg. Mesélj a tartalmáról. Lasse: A CD dobozban benne van valamennyi kiadvány eredeti borítója egy-egy külön kártyalapon, a hátoldalon a dalok listájával és a szerzők feltüntetésével. Chris (Misanthropic Art) már dolgozott veletek korábban, hozzá fűződik a Hooded Menace / Loss split borítója. Ezért bíztátok rá a Gloom Immemorial borítóját is? Lasse: Igen, a split borítójával remek munkát végzett és könnyű volt vele dolgozni, ezért kértük fel a Gloom Immemorial borítójára is. Örülök, hogy így döntöttünk, mert csodálatosan sikerült. Mindhárom Hooded Menace album más és más kiadónál jelent meg. A három közül nyilván a Relapse Records a legnagyobb. Hogyhogy 2012-ben lezárult az együttműködésetek velük egy lemez és egy EP után? Erről szólt az eredeti terv és szerződés, és a kiadó nem is kívánt hosszabbítani? Lasse: Nem erről van szó. Két lemezre szóló szerződésünk van velük, így az új albumunkat is ők adják majd ki az év folyamán, ha minden a tervek szerint alakul. Városotok, Joensuu eléggé kieső hely Finnországon belül. Hogyan írnád le és mutatnád be a várost? Miről ismert Joensuu? Jelentett-e valaha akadályt számotokra a nagyvárosoktól való távolság a zenekari munka szempontjából? Nehezebb bármit is elérni ilyen elszigetelt helyről? Lasse: Nos, úgy tűnik, a finneknek a leggyakrabban csak a 90-es évekbeli náci skinhead balhék jutnak eszükbe Joenssuuról. Ami miatt Joensuu esetleg ismert lehet, az az Ilosaarirock fesztivál (az egyik legrégebbi finnországi rock fesztivál), meg az, hogy „Európa Erdészeti Fővárosa” lett, mivel itt található az Európai Erdészeti Intézet. Elég unalmas város. Az egyeteme nélkül egy halott hely volna. Nem állítom, hogy nehéz innen működtetni a zenekart, de nyilván praktikusabb volna Finnország déli részén élni, hiszen a legtöbb buli ott van. Úgy a külföldi koncertjeink sem emésztenének fel annyi költséget és időt. Mikor kezdődött a horror (a Hooded Menace szövegeinek fő csapásiránya) iránti rajongásod? Melyek a kedvenc horrorfilmjeid / könyveid / egyéb művészeti irányzataid? Lasse: Valószínűleg a Christopher Lee-féle Drakula-filmekkel kezdődött, amikor még kissrác voltam. Ezek az első emlékeim a horrorfilmek világából. Mint minden metalos, aki a 80-as években nőtt fel, én is néztem az olyan filmeket, mint a Gonosz halottat, a Bad Taste, a Toxikus bosszúálló, a Holtak napja, a Silent Night Deadly Night, a Halloween, a Rémálom az Elm utcában, és ma is szeretem ezeket. További kedvenceim a Pokol hét kapuja, a Zombik városa, a Sóhajok, a Blind Dead filmek, a Let Sleeping Corpses Lie, a The Devil Rides Out, a gonosz ikrek, meg egy sor másik film. Ami a könyveket illeti, olykor nálam is előkerülnek Lovecraft és Poe dolgai, de leginkább vizuális művészetekről, festőkről, zenekarokról, előadókról és horrorfilmekről olvasok. Vannak-e már terveitek a következő Hooded Menace albumot illetően? Lasse: Vannak. Mint említettem, reményeink szerint valamikor 2015 során fog megjelenni. Az anyagot már teljes egészében megírtuk, áprilisban pedig az Egyesült Királyságbeli Skyhammer stúdióban dolgozunk majd Chris Fieldinggel (Electric Wizard, Moss, The Wounded Kings, Napalm Death stb.). A dalok hosszabbak és dallamosabbak, de természetesen roppant súlyosak és lehangolóak. Megint finomítottunk egy keveset a zenén, de továbbra is eltéveszthetetlenül Hooded Menace-es lesz. https://www.facebook.com/HoodedMenace http://hoodedmenace.bandcamp.com/ „…it started with Christopher Lee Dracula movies…” – interview with Lasse Pyykkö of Hooded Menace Is there any particular reason you release full length albums every second year? Is it just a coincidence that your full lengths come out every even year? It´s just a coincidence really. This time, however, you came out with a compilation album. Where did the idea come from to select tracks from your previous 7” and 12” EPs and split releases? I´ve had this idea in mind for a long time, and now the time was right, cos we had plenty of material, and we aren´t going to record splits, EP´s and such in a while. So this is pretty much a perfect timing to release the compilation. I know a lot of people missed out on these tracks, but now they can have them all wrapped on one CD. The material even contains songs from the earliest period of Hooded Menace (The Eyeless Horde 7” EP). Have those tracks been re-recorded and / or re-mastered for Gloom Immemorial? No re-recordings. Our usual sound engineer Mikko Saastamoinen remastered all the tracks for the compilation cd. Please tell us about your collaborations with all these different bands. How did your partnership with Horse Latitudes, Coffins and death metal legends Asphyx come about? Did all these collaborations help you to reach more people (fans of different genres within underground & and extreme metal)? Did you ever play some shows or toured together with any of the above bands? We just contacted the bands to see if they were up for a split. As simple as that. Of course we were already in touch with most of them, so the idea for a split release came up quite naturally. I´m sure all these splits have helped us to reach more people, especially the one with Asphyx, of course. That´s not to say we did it only to spread our name. It´s no brainer they´ve been a very inspiring band to us since the day one, so first and foremost the split was a true honour to us. It´s not like you get to share a wax with one of your biggest influences everyday, you know. What comes to shows, we toured a little bit with Ilsa when we were in the US for the first time, we also did a few gigs with Coffins when they toured Finland, we´ve shared stages with Asphyx at a couple of festivals, and played twice, I think, with Horse Latitudes. What kind of release was the Live Evil Vol. 1 compilation (the one the song I, Devil Master featured on)? It was released sort of to celebrate the first edition of Fenriz curated Live Evil Fest (London, UK). We played the fest, so we got on the album as well. Gloom Immemorial has been released as a special, limited edition CD box. Please tell us a bit about its contents. The CD box comes with each release’s original art printed on an individual card with the song’s credits on the flipside. Chris from Misanthropic Art has worked with you before, on the cover art of the Hooded Menace / Loss split. Is this the reason why you chose to hire him again for the cover artwork of Gloom Immemorial? Yeah, he did good job on the split art, and was easy to work with too, so we decided to ask him for Gloom Immemorial as well. I´m glad we did, cos the art turned out brilliant. All three Hooded Menace full lengths came out on different labels. Obviously Relapse Records is the biggest of those three. How is it that your cooperation has ended after just one album and an EP in 2012? Is this how your original plans and contract meant to be and they didn’t want to extend it then? You´ve got it wrong. We have a two album deal with them, so they´ll be releasing our new album later this year, if things go as planned. Your hometown, Joensuu is a relatively remote town in Finland. How would you describe and introduce it. What is Joensuu famous for? Has its distance from any major city ever affected you in your work with the band? Is it more difficult to achieve anything from such an isolated place? Well, most often it seems that people in Finland remember Joensuu only for its nazi-skinhead problem back in the 90´s. Joensuu may be famous for Ilosaarirock festival (one of the oldest rock festivals in Finland), and for being the "Forest Capital of Europe", cos the European Forest Institute is based here. It´s pretty sleepy city. If it wasn´t for the university, this place would be dead. I wouldn´t say it´s hard for a band to operate from here, but of course it would be handy to live in southern Finland, cos that´s where most of the shows happen. Also travelling to gigs outside of the country would be less expensive and time-consuming. When did your fascination with horror (the main lyrical theme of Hooded Menace) start? What are your favorite horror movies / books / other forms of art? It probably started with Christopher Lee Dracula movies when I was a kid. That´s my first recollection of horror films. Just as any headbanger that grew up in the 80s I was watching Evil Dead, Bad Taste, Toxic Avenger, Day of the Dead, Silent Night Deadly Night, Halloween, Nightmare on Elm Street, and such, and I still love all that stuff. Other favourites are The Beyond, City of the Living Dead, Suspiria, Blind Dead films, Let Sleeping Corpses Lie, The Devil Rides Out, Twins of Evil, and loads of others. What comes to books, a little bit of Lovecraft and Poe has its time and place, but mostly I read about visual art/painters, bands/artists, and horror movies. Do you have any plans for the next Hooded Menace full length album yet? Yep, like I said, we hope to release it sometime 2015. All the material is written, and we´re heading to Skyhammer Studio in the UK to record with Chris Fielding (Electric Wizard, Moss, The Wounded Kings, Napalm Death etc.) in april. The songs are longer and more melodic, but of course, very heavy and forlorn. We´ve refined it a little bit again, but it´s still unmistakably Hooded Menace. https://www.facebook.com/HoodedMenace http://hoodedmenace.bandcamp.com/

TROUBLE INTERJÚ RICK WARTELL ÉS BRUCE FRANKLIN GITÁROSOKKAL - TAUSZIK VIKTOR

„A The Skull egy klassz kis lemez” – Trouble interjú Bruce Franklin és Rick Wartell gitárosokkal Az egész műfaj – azon belül is az egyik legmostohább sorsú irányzat, a hamisítatlan klasszikus doom metal – egyik legértékesebb és legnagyobb hatású, ugyanakkor leginkább alulértékelt (megint más kérdés, kinek a hibájából alakult így) zenekara, egyszersmind egyik nagy túlélője, a chicagói Trouble tette tiszteletét nálunk immár harmadik alkalommal. A hírnevükhöz a messzemenőkig méltó koncertről már megemlékeztünk nemrég, most következzen a buli után készült interjú a banda két oszlopos tagjával. A szép kerek évfordulóhoz érkezett debütáló albumról és a legutóbbi korongról egyaránt szó esik benne – na meg a The Skullról is, legfeljebb kicsit más vonatkozásban… Idén harminc éve, hogy megjelent az első albumotok. Milyen érzés volt előásni róla azokat a dalokat a mostani turné alkalmából, amelyeket jó ideje nem játszottatok már? Rick: Azt hiszem, csak egy vagy két olyan nóta van róla, amelyeket régóta nem játszottunk. Bruce: A Bastards Will Pay néhány évig kimaradt. A Psalm 9-t is hanyagoltuk a DVD-nk elkészülte óta és az sem tegnap volt. Rick: De jött minden magától. Ahogy a mondás tartja mifelénk, biciklizni nem lehet elfelejteni. Na, ilyesmi volt az érzés. Amint elkezdtük játszani ezeket, egyből beugrott minden. Legalábbis kettőnknek. Bruce: Amikor párszor eljátszottuk ezeket, olyan volt, mintha mindig is nyomtuk volna. Ti ketten a metal műfaj egyik emblematikus, meghatározó gitáros-duója vagytok. Nem egy klasszikus, elválaszthatatlannak hitt páros bomlott már fel az idők folyamán, ti viszont továbbra is kitartóan nyomjátok. Sőt, kettőtök nélkül el sem tudnám képzelni a Trouble-t!.. Bruce: Én sem. Kettőnk nélkül szerintem nem is volna Trouble. Ez ennyire egyszerű. A gitárok teszik a Trouble-t azzá, ami. Mindketten tisztában vagyunk annak fontosságával, hogy itt vagyunk és nyomjuk. Rick: Ehhez talán nincs is mit hozzátennem, pontosan ez a lényeg. Mi írtuk mindazokat a dalokat, amelyeket az emberek örömmel hallanak tőlünk. Ha valaki kiesne, ez már nem volna ugyanaz. A Stereochrist és a Wall Of Sleep játszott előttetek, akárcsak 2007-ben. E két banda vezéregyéniségeit talán még a Mood korszakából ismeritek, Kyle a Glow Burn Scream nótának egy új verzióját is felénekelte az első Magma Rise albumra. Rick: Kyle jobban ismeri őket, de Gáborral (Holdampf) még a Mood időkből ismerjük egymást. Már akkor leveleztünk, amikor az e-mailezés még nem volt elterjedt dolog. Kézzel írott leveleket, meg kazettákat küldözgetett. Ma viszont nem láttam őt és a két banda közül sem sikerült elcsípnem egyiket sem, mert éppen készülődtünk. Abban azonban biztos vagyok, hogy mindkettő hozzájárult az este sikeréhez. A turné amúgy jól megy, a ma estihez hasonló koncerteket nyomtunk az Egyesült Királyságban – a londoni bulin Gazzel (Gaz Jennings, ex-Cathedral, ma Death Penalty) is találkoztunk – és Görögországban is, de Magyarország különleges. Minden itteni fellépésünk élményszámba ment és ez alól a ma este sem volt kivétel. Az emberek nagyon rendesek. Bruce: A hely is gyönyörű, tele történelmi nevezetességgel. Rick: Így van, csodálatos. A városotok rabul ejtett! A rajongók is mindig nagyszerűen fogadtak bennünket, mi pedig igazán nagyra értékeljük ezt. Hogyan fogadták az emberek a The Distortion Field albumot, illetve Kyle újbóli csatlakozását? Az első együttműködésetekből ugye még nem születtek dalok annak idején? Rick: Eddig óriásiak a reakciók, nekem legalábbis senki nem panaszkodott. Bruce: Csupa pozitív visszajelzés érkezett, senkitől nem hallottam semmi negatívat. Szóval jó úton járunk. Rick: Amikor az új dalokat játsszuk élőben, azt látom, hogy az emberek éneklik a refréneket. Eleve a turnézás is csak segíti az ügyet, hiszen így a régi Trouble rajongók figyelmét is jobban ráirányíthatjuk az új lemezre. Eljönnek a koncertekre, hallják az új nótákat. Bruce: Kyle korábban nem volt nálunk igazi bandatag. Voltaképp nem is volt együtt a csapat. Nyomtunk néhány bulit és Kyle segített ki énekesként. Csak az újbóli összeállásunk óta működünk ismét tényleges zenekarként. Rick: 1996 közepén oszlottunk fel és 2001-ig szüneteltünk. Arra a néhány koncertre azért összeálltunk Kyle-lal a mikrofonnál, zenekarként azonban nem voltunk aktívak. Nem írtunk számokat és nem törtük magunkat, hogy koncertezzünk. Az emberek viszont azzal jöttek, hogy szeretnének látni bennünket, mi meg rábólintottunk… A mostani nótákat nagyjából az utóbbi négy év során írtuk és még azelőtt vettük fel a teljes album anyagát, hogy Kyle megírta volna hozzá az énektémákat. Lényegében volt egy kész lemezünk, leszámítva az éneket. Azt Kyle dolgozta ki. A legnagyobb élvezettel talán azokat a dalokat játsszuk róla élőben, amelyeket most hallhattál. Van néhány másik is, amelyeket igazán szeretünk, de ezek a legtutibbak. Kanyarodjunk vissza egy kicsit a régi időkhöz. Amikor kijött a Psalm 9, a thrash színtér volt felfutóban. Ennek fényében mennyire kapták fel a fejüket rátok a rajongók az adott zenei közegben? Elég figyelmet kaptatok tőlük? Rick: Nem. Bizton mondhatom, hogy nem jutott ránk annyi figyelem, mint egy csomó thrash bandára, mert akkoriban az volt a felkapott irányzat. Mi viszont nem foglalkoztunk ezzel. Mindig is azt tettük, amit tenni akartunk. Nem az volt a célunk, hogy olyasmit csináljunk, amivel befuthatunk. Tettük a dolgunkat és kész. Az emberek ma visszatekintenek és azt mondják, micsoda mérföldkő volt a Psalm 9 lemez harminc évvel ezelőtt. Holott akkor nem durrant valami nagyot… Bruce: …Ha csak nem Európában. De hát fiatal fejjel nemigen voltunk tisztában azzal, milyen hatást váltottunk ki vele azáltal, hogy felkerültünk az ottani listákra. Keményen güriző banda voltunk, állandóan próbáltunk és csak keveset koncerteztünk. Szóval részben a mi hibánk, hogy nem tudtunk az európai listás helyezéseinkről. Talán át kellett volna lendülnünk ide és népszerűsítenünk a lemezt. Mégsem tettük. Azért így is begyűjtöttünk vele némi elismerést. Rick: Európába csak 1990-ben jutottunk el, akkor játszottunk a Dynamo fesztiválon. Megtudhatnánk végre ennyi év után a teljes igazságot arról, hogy a Metallica egyes tagjai csakugyan ott ólálkodtak-e egy koncertetek alkalmával a színpadon a beállásotok alatt, hogy ellessék a gitárhangzásotok titkát?.. Rick: Mindent lenyúltak. A homokembert, a riffeket, a gitárokat… De komolyra fordítva, kissé talán eltúlozták ezt a sztorit az emberek. Feljöttek és megnézték az erősítőinket, puszta kíváncsiságból. Nem hiszem, hogy bármilyen titkot le akartak volna nyúlni. Kíváncsiak voltak, mert tetszett nekik a hangzásunk. James és Kirk lecsekkolta, hogyan állítottuk be az erősítőinket. Igazából ennyi a történet. A régi lemezeitek közül melyek a kedvenceitek és melyek azok, amelyekkel nem vagytok annyira elégedettek? Rick: Az én személyes kedvencem a The Distortion Field mellett az 1990-es Trouble. Az első anyagunk, amelyet a Def American kiadó adott ki. Bruce: Az enyém a Manic Frustration Az kicsit rockosabb. A legnagyobb csalódás meg alighanem a Run To The Light. Nem a dalok, hanem elsősorban a produkció miatt. Rick: Egyetértek. Egyes korai lemezeitek újrakiadásra kerültek az előző évtizedben. Van valami esély az előbb említett két album (Trouble 1990, Manic Frustration) újbóli megjelentetésére is? Bruce: Nem tudom. Próbálunk időről időre egyeztetni Rick Rubinnal, de nem igazán mutat érdeklődést, úgyhogy nehéz megmondani. Rick: Ő tartja kézben azoknak a lemezeknek a jogait, így azt is ő dönti el, mi lesz a sorsuk. Letölthető változatban elérhetővé tették ezeket, de CD-n vagy bakeliten nem hozták ki. Nekünk viszont nincs beleszólásunk ebbe. Hogyan látjátok ma a Kory Clarke-kal töltött éveket? Bruce: Hogy őszinte legyek, az egy kemény menet volt. Egy rosszul elsült próbálkozás volt. Egy kísérlet, amely nem vált be. Ennyi. Lemezt viszont nem adtunk ki vele, így ő lényegében csak kisegített, amíg Kyle felkészült. Rick: Kyle lett volna az első számú jelöltünk Koryval szemben, de akkor nagyon elfoglalt volt az Alabama Thunderpussyval. Még csak nem is tudtuk, hogy azt mondta, szakítana időt a Trouble-ra, ha megkeressük. De hát nem kerestük meg, mert láttuk, mennyire be van táblázva a banda… Pedig mennyi kínszenvedéstől kíméltük volna meg magunkat, ha akkor beszélünk vele!.. Az egykori Trouble tagok közül Eric Wagner énekes, Ron Holzner bőgős és Jeff Olson dobos jelenleg a The Skull nevű formációban játszik. Milyen ma a kapcsolatotok velük? Bruce: A The Skull egy klassz kis lemez. Az volt a második albumunk. Jó súlyos! Most is játszottunk róla… Rendben, értem én a célzást, de azért is lettem volna kíváncsi erre, mert a The Distortion Field belső borítójában Kyle külön köszönetet mond Ericnek a bíztatásért… Rick: Mi csak tesszük a dolgunkat. Nem foglalkozunk azzal, mit csinálnak mások. Bruce: Ami azt illeti, tudok arról, hogy amikor Kyle beszállt hozzánk, Eric felvette a kapcsolatot vele és sok szerencsét kívánt neki. De ez minden. Tervben van már a következő album? Vannak ötleteitek, témáitok hozzá? Bruce: Igen, Ricknek is, meg nekem is. Együtt még nem játszottuk el ezeket, de jó pár dalt megírtunk már. Lassan teljes zenekarral is neki kellene majd látnunk… Rick: Ha minden jól alakul, valamikor 2015-ben felvesszük. A megjelenés időpontját nehéz belőni, hiszen még el sem próbáltuk a témákat. De ha jövőre meglesz a felvétel, akkor jó esély van rá, hogy 2016 elején kijöjjünk vele. http://www.newtrouble.com/