Destruction - Eternal Devastation

DESTRUCTION
Eternal Devastation
(Steamhammer – 1986)

Bevallom férfiasan, nem durrantam el a Destruction bulitól (PeCsa március), az általam várva várt varázs elmaradt, ettől függetlenül a show arra öszöntzött, hogy elővegyem a korai Destruction anyagokat és hetekig csak azokat hallgassam.
A csapat története (karrierjének kezdete) 1983-ig nyúlik vissza, amikor Weil am Rheinben Michael „Mike” Sifringer gitáros basszusgitárost keres a zenekarához, miután felhajtotta Ulf énekest és Thomas „Tommy Sandmann” Senmann dobost. Kisvártatva megtalálja Marcel „Schmier” Schirmert, akinek lövése sem volt akkoriban a basszusgitározáshoz, de ez nem zavarta az akkor 17 éves fiatalembert, hogy csatlakozzon a csapathoz. Mike mutatta meg Schmiernek a legelső hangokat, fogásokat, így emberünkből basszusgitáros lett. Ekkoriban még Knight Of Demon néven futottak, azonban az arcok rájöttek, hogy ez a név nem passzol az általuk képviselt zenei stílushoz. Destructionra változtatják nevüket, majd felveszik a Bestial Invasion Of Hell demót. Két héttel a demo felvétele előtt Mike és Ulf között egy hölgy miatt vita robbant ki, melynek következtében az énekesnek távoznia kellett. Mivel ilyen rövid idő alatt egy új énekes megtalálására rossz volt a kilátás, a srácok azon a véleményen voltak, hogy Marcel „nincs igénybe véve” a basszusgitárosi teendőkkel, így rákényszerítették, hogy ő énekeljen. (Érdekesség, a tagok a zenekari logót ruháikra festetették, Marcel azonban a sablont túl korán húzta le ruhájáról, így az egész elkenődött (verschmieren = elkenődni). Ettől a ponttól ismeri a metal történelem Schmier-ként főhősünket). A zenekar legelső koncertjét 1984-ben Altenessenben, a Sodom, az Iron Angel és a Tormentor (ma Kreator) társaságában bonyolította le. Mindenképpen fontos megemlíteni, hogy a kezdeti, Iron Maiden jellegű hangzástól heteken belül jutottak el egy súlyosabb, keményebb Venom inspirálta megszólaláshoz. Az 1984-ben kiadott Sentence Of Death Ep-t követően az 1985-ös debüttel, az Infernal Overkill-lel tették le névjegyüket a thrash metal asztalára és írták be magukat a stílus halhatatlanjai közé. Hogy mást ne említsek, a Metal Hammer olvasói az év lemezének választották az Infernal Overkillt. Az akkortájt első ízben Európában turnézó Slayer előtt négyszer is fellépett a Destruction, majd 1985. november 30.-án, a montreali Paladiumban, a Celtic Frost, a Voivod, a Possessed és a Nasty Savage társaságában (ütős névsor) a World War III. fesztivál keretén belül a tengerentúlon is bemutatkozott a banda. Lendületbe jött a csapat, melynek folyamán, 1986 áprilisában újra stúdióba vonultak, hogy felvegyék második korongjukat. A Hilpostein stúdióban, Manfred Neuner felügyelete mellett rögzített Eternal Devastation bombaként robbant a thrash metal világában, mely a Destructiont még magasabb szintre katapultálta. Ez a lemez hitelesen tükrözi, hogy a nagy német thrash hármas közül, ők voltak a legtehetségesebbek, a legtechnikásabbak. Amíg a Kreator a fékevesztett agresszióra, a brutalitásra helyezte a hangsúlyt, a Sodom pedig kaotikus volt, addig a Destruction zenéjében a dallamok, a harmóniák is komoly szerephez jutottak (pl. United By Hatred), a precizitás mindenképpen kulcstényező volt muzsikájukban. Mike riffelése, szólói, Schmier hangja, vastag basszusfutamai, a hangzás, mind-mind a csapat védjegyévé váltak illetve tették a zenekart különlegessé. Ehhez a megszólaláshoz szervesen hozzájárult Tommy Sandman dobolása is, aki semmivel sem maradt el társai mellett, az ő teljesítményét sem lehet elmarasztalni, magabiztosan játszik a lemezen. Több helyen olvastam, hogy a zenekar sokat fejlődött a bemutatkozáshoz képest, technikásabbak, precízebbek, gyorsabbak lettek, anélkül, hogy az intenzitás csorbát szenvedett volna, ami igaz is, jó magam úgy vélem, hogy mindkét korong egységesen magas színvonalat képvisel. Ami az Eternal Devastationt illeti, a Schmier basszus intrójával kezdődő Curse The Gods, a Life Without Sense illetve az Eternal Ban – anélkül, hogy a többi dal érdemeit lekicsinyíteném – egyértelműen a lemez csúcspontjai, mind a Destruction, mind a thrash műfaj legnagyobb szerzeményei. Az Infernal Overkill Thrash Attack tételéhez hasonlóan erre az albumra is felkerült egy instrumentális felvétel, az Upcoming Devastation, mintegy bizonyítva a csapatban rejlő potenciált illetve a zenészek felkészültségét, tehetségét. Image tekintetében is egységességet képviselt a zenekar, mindegyik tag dús, hosszú, göndör hajjal, tetőtől talpig bőrben, szegecsekben, töltényhevederekben, láncokban mutatkozott a három zenész a promo fotókon illetve a magas szárú edzőcipő, a fordított keresztek illetve a szegecselt nyakkarika is ruhatáruk (image-ük) fontos részét képezték.
Nyilvánvalóvá vált, hogy a banda egyre több rajongót szerzett magának, nevük egyre nagyobb lett a thrash színtéren, Tommy azonban nem kért a zenészéletből, kilépett a bandából, mivel civil életére akart koncentrálni (rendőrként dolgozik napjainkban). Mivel ekkoriban a csapat már lekötötte koncertjeit, Chris Witchhunter (R.I.P.) ült be a dobszerkó mögé kisegítve a zenekart. (A Kreatorrel és a Rage-dzsel közösen turnéztatták meg a lemezt, amely Hell Comes To Your Town néven futott). 1987-ben két új tag, Harry Wilkens gitáros és a jazz vonalról érkezett Oliver Kaiser dobos csatlakoztak a zenekarhoz, az így kvartettre bővült banda pedig egy még technikásabb, még komplexebb irányba fordult, sőt elhagyták image-üket is. Schmier eltávolítása és a botrányosra sikeredett Cracked Brain után a Destruction az Artillery frontembert, Flemming Ronsdorfot kívánta a mikrofon mögé állítani, de az a kísérlet meghiúsult. A ’90-es években mindvégig aktív volt a banda, két Ep-t és egy korongot jelentettek meg, azokra azonban kár a szót vesztegetni. 1999-ben Mike és Schmier kibékült, azóta a csapat él és virul, folyamatosan adja ki lemezeit és turnéznak. Noha a csapat nagy rajongója vagyok, mai lemezeik már nem hoznak úgy tűzbe, mint a régi klasszikusok és ugye senki sem sértődik meg, amikor azt mondom, hogy inkább a ’80-as években rögzített lemezeiket favorizálom, élükön a halhatatlan Eternal Devastationnel, amely idén ünnepli megjelenésének 25. évfordulóját.