Charred Walls Of The Damned - Charred Walls Of The Damned

CHARRED WALLS OF THE DAMNED
Charred Walls Of The Damned CD
Metal Blade – 2010

Amikor tavaly év végén értesültem a zenekar (vagy projekt?) létrejöttéről, arra gondoltam, hogy az idei év egyik legjobb anyagát készíti el a csapat. Egy olyan (újabb) metal szupergroup alakult, amelynek tagjai pályafutását felesleges hosszasan ecsetelni, dicsérni. Tim „The Ripper” Owens énekesről, Joe Suecof gitárosról, Steve DiGiorgio basszusgitárosról és Richard Christy dobosról van szó, tehát papíron adott a siker, azonban már többször hallottuk, tapasztaltuk, hogy egy nagy nevekből verbuválódott zenekar (vagy projekt) beleáll a földbe, nem váltja be a hozzáfűzött reményeket. Ebben az esetben erről szó sincs, ez a lemez az idei év egyik csúcsalkotása, és aki ebben a stílusban –komplex prog/power- próbál alkotni, bizony rendesen fel kell kötnie a gatyáját. Richard Christyről annyit feltétlenül tudni kell, hogy ugyan a Death The Sound Of Perseverance illetve a Conrol Denied The Fragile Art Of Existence lemezein hallható teljesítménye alapján ismerték meg sokan, ő dobolt az Acheron Anti-God, Anti-Christ (1996) remekművén is. Noha a ritmusszekció játszott a Control Denied lemezen, nem nevezném a CWOTD-et a Control Denied folytatásának. A Ghost Town Richard Christy death metalba hajló gyors dobolásával indít, de ahogy bejönnek a riffek és Ripper énektémái power metallá „szelídül”. Ripper hangja nagyon erős, gyilkosabban énekel, mint Tim Aymar, orgánuma egyértelműen Bruce Dickison-éra hasonlít, ugyanakkor az sem véletlen, hogy a Judas Priest frontembere is volt egy ideig. Minthogy Richard Christy és Steve DiGiorgio elsősorban extrém metal zenekarokban szereztek maguknak (hír)nevet, értelemszerűen a gyorsaság képviselteti magát a lemezen, pl.a Blood On Wood-ban, a speed-es Manifestations-ben, a Death-et is idéző Voices Within The Walls-ban vagy a thrash-es témákal tűzdelt The Darkest Eyes-ban, azonban mindig jön egy váltás, egy középtempós rész, kiállás, tehát nem darálják végig az adott számot. Mondanom sem kell, hogy Steve DiGiorgio ezúttal is elvarázsol játékával (Creating Our Machine, Blood On Wood), nem először bizonyítja, hogy hangszerének egyik legnagyobb mestere, egyénisége. A zongorával kezdődő From The Abyss, a Creaing Our Machine vagy az In A World So Cruel a komplex, összetett, progresszív/power metal iskolapéldái, de a zenészek ügyelnek arra, hogy a témák ne menjenek a befogadhatóság rovására, a hallgató találjon benne kapaszkodót. A japán verzióra felkerült a kultikus Powermad Nice Dreams nótájának feldolgozása, kár, hogy az európai változaton nem szerepel.
Ahogy fentebb említettem, a CWOTD szemernyi csalódást sem okozott, mindegyik zenész tudása legjavát nyújtja. Az év végi listámon bérelt helye lesz ennek a kiadványnak.
Leslie 10/10