INTENSE AGONIZING - GÁCH IMRE

- Imre, örülök, hogy elfogadtad az interjú felkérést. Gyakran olvasod magazinunkat, illetve gyakran látogatsz más, metal zenével foglalkozó portálokat? - Először is én köszönném meg az interjú felkérést, számomra a megtiszteltetés, hogy ennyi eltelt év után foglalkozol az Intense Agonizinggal. Igen, szoktam olvasni az oldalatokat a régi, általam is ismert emberekkel készített interjúkat mindenképp, illetve a '90 es években létező bandákról szóló írásokat leginkább. Más portálok is szembe szoktak jönni random, amit érdekesnek találok, és ha időm engedi, elolvasom. - Összességében mi a véleményed a Rattle Inc.-ről? - Szeretem az írásaitokat és szükség van erre, biztos vagyok, hogy rengetegen olvasnak titeket és abban is, hogy sok munkád fekszik benne! Jó pár éve, amikor készítettél velem egy interjút, szó szerint élveztem a kérdéseidet, mert a múltba visszatekintve is sokkal érdekesebb kérdéseket kaptam tőled, mint régen sok fanzine-től. És persze remek dolog nosztalgiázni! - Jelen beszélgetés keretén belül egy kis időutazásra, múltidézésre szeretnélek invitálni. Az Intense Agonizing 1990-ben alakult meg, mégpedig a Kámfor (Nagy György énekes), Gách Imre gitáros, Nagy Gábor basszusgitáros (Kámfor testvére), Garai Ákos legénységgel a fedélzetén, emlékszel még arra, hogy jöttetek össze? Mi motivált benneteket, hogy zenekart alapítsatok? Miért éppen egy grindcore banda lett törekvéseitek végeredménye? - A Fekete Lyukban ismerkedtem meg Kámforral, '89-ben, egy volt osztálytársnőm mutatott be neki azzal, hogy gitárost keres. Hatalmas beszélgetés közben a Kámfor felvázolta nekem, hogy ő szeretne egy grindcore bandát alapítani, amire eléggé kapható voltam, mivel agyban inkább metál/thrash-ben mozogtam, de úgy éreztem, hogy valami újat szeretnék alkotni és ez elég jó táptalaja volt annak a zenének, amiben rengeteg még a lehetőség, persze főleg zenei téren értem! Látószögemben ott volt már a grindcore érintőlegesen, de hát ez hozzátartozik az én zenei fejlődésemhez, ami azt eredményezte, hogy egyre gyorsabb és egyre érdekesebb zenéket kezdtem hallgatni. (Itt azért megemlíteném egy régi cimborámat, Ian Coopert, aki rendületlenül hordta nekem anno ezeket az anyagokat, még akkor is, ha néha tiltakoztam). Ha belegondolok, hogy eljutottam a 15 évesen hallgatott Scorpionstól szép fokozatosan az akkoriban hallgatott Napalm Death, Brutal Truth stb Hosszú út, de én nem érzem különlegesnek ezt, mert úgy gondolom, hogy mindenki addig kutat, amíg megtalálja a magához legjobban illő zenét. Ha megáll egy bizonyos szinten, akkor biztos az teszi boldoggá, de ha tovább keres.... De hát nyilván vannak fokozatai a fejlődésnek és persze vannak szakaszai is! Gábor akkoriban kezdett el gitározni és mivel Ákos megjelenésekor, akit hirdetés útján találtunk, megkértük, hogy álljon be basszusozni. Így összeállt a kezdeti csapat! - Zeneileg, emberileg egy hullámhosszon voltatok? A muzsikát, az irányvonalat illetően, mik voltak a közös nevezők, illetve korábban ismertétek már egymást? - Többnyire zeneileg egy hullámhosszon voltunk, de nem 100%-osan! Kámfor grindcore-ban mozgott főleg, Ákos is nagy Carcass rajongó volt. Gábornak nem volt még zenei kifejlődése, mert akkoriban kb. 13-14 éves volt, ezért ő bele lett kényszerítve ebbe a dologba, de jól viselte! Én elég mindenevő voltam és így, ami tetszett, az mindegy milyen stílus volt, de egyre inkább húztam a pörgősebb zenék felé! Persze, van egy marketing része is a történetnek, mert az elején két lehetőséget dobtunk fel. Az egyik, hogy csinálunk egy botrány bandát, ami full nagy hazugságokra épül, és állandóan azzal spékeljük meg a történetet, hogy meghökkentő dolgokat mondunk magunkról az interjúk során és olyan híreket keltünk, ami megbotránkoztató, így nem tud senki kiigazodni rajtunk, ezzel szemben a zenét megpróbáljuk minél profibb szinten nyomni és úgy gondoltuk, hogy ez egy olyan kombó, amire biztos felfigyelnek akár külföldön is. A másik út ugyanez, csupán megfelelő komolysággal állunk a zenéléshez, illetve az ehhez kapcsolódó járulékokhoz, úgy interjú, fellépés stb. Elhatároztuk azt is, bármelyik mellett döntünk, megpróbálunk úgy belecsöppenni a magyarországi death/grindcore stílusba, hogy felpörgessük az ennek megfelelő zenerajongókat, illetve stílusbeli fesztiválok, koncertek szervezését terveztük, mivel az akkori grind/death fanok inkább Thrash koncertekre jártak, mert nem volt más! Mivel budapestiek és budaörsiek voltunk, hatalmas előnyt élveztünk az akkoriban létező vidéki bandákkal szemben, a szervezésben. - Garai Ákos a Kitten Remainsből „igazolt át hozzátok”, ezek szerint nektek/a többieknek az Intense Agonizing volt az első zenekarotok? Ákos valóban a Kitten Remainsbe játszott előttünk, Kámforról nem tudom, hogy lett volna előtte együttese, Gábor nyilván akkor kezdett el gitározni, ezért neki az I. A. volt az első. Nekem meg 1-2 volt már palettán. Úgy kezdődik, hogy hol volt, hol nem volt, volt egy középiskolai barátom (Becker Laci), aki a mai napig a legjobb barát szerepét tölti be, ő egy százhalombattai együttes basszerosa volt, úgy hívták őket, hogy Proxima Centauri és ennek az együttesnek nem voltak szövegei, ezért én poénból írtam egy-kettőt, nem is remélve, hogy egyáltalán tetszeni fog nekik. Hát nem így lett, mert akkor bejöttek nekik azok a szövegek és utána a legtöbbet én írtam. (Itt zárójelben megjegyezném, hogy ennek az együttesnek a gitárosa Krisztics Csabi, aki most a BHC zenekar egyik kiváló gitárosa, és olyan nevek játszottak még benne az évek során, mint Komlódi István - Akela, Tobola Csaba - Ossián, Fahrenheit). Itt kaptam kedvet a zenéléshez és már nem volt elég, hogy írogassak, vettem egy elég ótvar dobgitárt és elhatároztam, hogy megtanulok gitározni! Ezzel párhuzamosan összejártunk érdi haverokkal és kitaláltuk, hogy alakítunk egy együttest. Ez Xenon néven futott. Mondhatnám komolynak, de elég komolytalan volt! Akkor tanultunk zenélni, legalábbis próbálkoztunk vele és az, hogy komolyan gondoltuk, csak egy dolog, de inkább elbohóckodtuk az egészet! Minthogy igazán komolyan vegyük. Viszont volt pár koncertünk Érden és végig buliztuk ezt az időszakot! A legnagyobb fellépésünk a Beatrice előtt volt. Szóval nem röviden, de számomra itt kezdődött. - Ismertétek, amúgy a Kitten Remainst, illetve 1990-es demójukat, a Tudatzavart? Hallottam belőle, de be kell valljam, hogy csak évekkel később. Elég rossz felvétel volt, ezért nem is lehetett igazán értékelni. Úgy emlékszem eléggé Carcass vonalon próbáltak a fiúk érvényesülni. Sajnos annak idején a zenei felvételek, még ha stúdióban is csináltad, hasonló kaptafára készültek hangzásilag. Ezt a stílust nehezen tudták a sokat megélt hangmérnökök kezelni. Ha eljutott a stúdióba, ott úgy próbálták összerakni, mint a szokványos metál stílust és azért ezekre a zenékre más jellemző stúdióilag. Itt keményen tudnod kell, hogy mit akarsz kihozni belőle, hogy normális hangzása legyen, más nem biztos, hogy ki fogja hallani helyetted, hogy mit akarsz belőle kihozni! - Véleményed szerint akkoriban a death/grind műfaj idehaza még gyerekcipőben járt? - Erre egyértelműen igennel tudok válaszolni! Sőt még annál is rosszabb volt! Nekünk az volt a tervünk, hogy ezt egy kicsit gatyába rázzuk! Pontosabban szerettük volna. Nem tudtuk még, hogy miként indulunk el. Első körben az együttest kellett megcsinálni, majd később, utána járni, hogy léteznek-e az országban más hasonló bandák. Én csak a Life Discussiont hallottam, sőt voltam a próbáján, még az Intense A. előtt. Az engem akkor nagyon megfogott! Byg agymenéseit mindig bírtam! Akkoriban nagyon kevés volt a befogadó hely, ahol egy death metal, grind banda fel tudott volna lépni, legfőképpen az emberek is thrash buliba jártak (Neckrofight, Mirror, Thrash-mosh club, Somogyi Peti, stb.), ahol érintőlegesen találkozhattak a műfajjal enyhén közeli állapottal, de persze ez nem volt az igazi, mert hát ez két külön műfaj. Nem tudtuk mi sem, hogy mennyire van erre igény, de néhány visszajelzésből sejtettük, hogy több van rá, mint gondolnánk! Azért voltunk szerencsés helyzetben, mert Budapesten alapból volt a Fekete Lyuk, ahol nem kérdezték, hogy milyen zenét játszol, nem érdekelt senkit, hogy ki hogyan néz ki, helyet tudott biztosítani, nyilván meghatározott feltételek mellett. Ezt a lehetőséget felismerve szedtem össze a vidéki együtteseket, akik nem tudtak önmaguktól bulikat szervezni illetve valószínűleg meg sem próbálták, talán csak saját örömükre zenélgettek! Ráadásul nem láthatták át az erre való igényt! Ma a fiatalok nem is tudják ezt elgondolni, hogy akkor ez nem volt olyan nagyon egyszerű dolog! Akkor az underground igazán underground volt, nem volt internet, nem volt mobiltelefon, nem volt semmi olyan fórum jóformán, ahol ezekről az együttesekről stílusbeli információt kaphatott az ember. Volt a posta, a vezetékes telefon, és amit még a haverokkal hallottunk, ide sorolnám a fanzine-eket is nyilván nem utolsósorban! - Amennyiben grindcore-ról beszélünk, akkor a Life Discussion és ti voltatok ennek a műfajnak a hazai úttörői, igaz? Azután jöttek a „többiek”, Subject, Necrotomy, Eczema, Cultic Pulp, Extreme Deformity, Parasite Crowd, Corpus Albicans stb… - Részben igen, az első mindenképp a Life D. volt, viszont későbbi leírásokból olvastam együttesekről, akik már '89-ben léteztek. A Necrotomy még gyanús. Az a felejthetetlen szolnoki buli! Nem tudok neveket mondani, mert már nem emlékszem, de ezek nyilván későbbi leírások voltak bármi lehet. A felsorolt együttesekkel mind kapcsolatban voltunk és szerintem majdnem mindegyikkel játszottunk egy színpadon a kezdetekben az általunk szervezett buliban. Itt azért megállnék és helyre tenném, amit lehet. Ami szerintem a mai napig egy-egy helyen falsul hangzik el. Talán főleg azért, mert kicsit büszke is vagyok rá, viszont sok munka rejlik mögötte! Együttesek interjúiból nem olvasom vissza, hogy sokat tettünk a műfaj elterjedésében. Nyilván nem teljesen önzetlenül, de időt, energiát nem kímélve. Sok együttes elindulásában besegített nagyban az, hogy fel lett egy kicsit karolva, koncert lehetőség lett neki teremtve és később ezt elfelejtve, pár nyilatkozatában lazán kihagyott minket. Ez nem kesergés, csupán annak meglátása, hogy mindenkinek tudnia kell, hogy mit miért, hogyan tett! Számomra kicsit fájó, hogy sehol nem láttam megemlítve, hogy több együttesnek mi szerveztük az első komoly buliját, illetve az általunk szervezett fesztiválon lépett fel és szerzett közönséget és nyilván ennyi év távlatából már ez nem számít semmit, mert ezért is csináltuk, csak valahol jólesik helyre rakni ezeket a kiesett információkat a történelemben! Én személy szerint rengeteget dolgoztam a fesztiválok leszervezésén, az I. A. tagjai is jócskán besegítettek. Pl. éjszakai plakátozás a városban, szórólap osztogatás Napalm Death koncert előtt stb! Grind/death fesztiválokat csináltunk a Lyukban, és azért fura, mikor ezt sehol nem olvasom! Ráadásul úgy emlékszem, hogy talán kezdetben a Necrotomy és később az Extreme Deformity volt, akik a saját szervezésű koncertjeikre meghívtak minket! - Hogyan emlékszel vissza korai próbáitokra? Saját szerzemények megírására törekedtetek vagy inkább feldolgozásokat gyakoroltatok? - Vegyesen emlékszem vissza, most már csak röhögök az egészen! Azért tudni kell, hogy mi ezt nagyon komolyan vettük. Viszont mi is belekerültünk azokba, a legtöbb együttest nem elkerülő csapdába, hogy sokszor a próbák nem mindig forgatókönyv szerint zajlottak. Nem hiszem, hogy én mondom először, de a próbákról tudni kell, hogy nem mindig csúcs élvezet! Mivel az együttesben lévő tagok hangulatáról, napi problémájáról, agyi menstruációjától, ha van ilyen keményen függ és persze ez egy olyan tevékenység, amit ahhoz hogy a színpadon is elő tudd adni a zenédet, kötelező komolyan venni. Viszont itt tárgyaltuk meg az ügyes bajos dolgokat, a terveket és mindent. Viszont mondhatom, hogy nagyon sok jó próbánk volt, amikor tényleg alkottunk és élveztük is! Főleg saját számokat írtunk, gyakoroltunk és erre is törekedtünk, viszont nyilván volt egy-egy olyan kedvenc együttes, illetve szám, amit megpróbáltunk eljátszani, és amikor úgy vettük észre, hogy sikerült, nagyon élveztük! - Első demótok a The Science of Dissolution volt, milyen emlékeket őrzöl arról az anyagról, beleértve a felvételeket, hangzást, dalszerzést stb.? - Húúú. Elő akartunk rukkolni egy anyaggal, minél gyorsabban, mivel hírét akartuk kelteni az együttesnek, illetve, meg szerettük volna mutatni, milyen stílusban mozgunk. Több funkciója volt ennek a 7 perces anyagnak. Kerestük az utat, merre induljunk. Fel szerettük volna mérni, hogy Magyarországon van-e igény a stílusra vagy külföldön próbálkozzunk, hisz ott élt már a death metal/grindcore. Ha van igény és közönség, összeszedni a szanaszét heverő hasonló stílusú bandákat, közös koncerteket létrehozni, szervezni fesztiválokat, ezzel elindítani az életet Magyarországon! Nyilván fel szerettük volna mérni a közönséget és ezzel párhuzamosan kíváncsiak voltunk, hogy amit produkálunk, az másoknak is tetszik és nem csak nekünk. Ezek úgy hangzanak, mint hatalmas marketing előkészületek, némileg az is, de hogyha arra jöttünk volna rá, hogy egyáltalán nincs közönsége ennek a stílusnak valószínűleg, akkor is ugyanúgy megpróbáljuk, csak maximum sokkal nehezebb lett volna elérni egy koncert létszámot. A zenét én írtam, Kámfor hozta a szövegeket, amit mindenképpen átbeszéltünk, hogy véletlenül se legyen benne értelmezési hiba! A zenét szintén, ha valakinek nem tetszett valami, beleszólhatott bárki. Próbán raktuk össze teljesen a számokat, meg tudtuk mindig beszélni, ha meg kellett változtatni akár a riffek sorrendjét, vagy ha valami újat bele kellett rakni. Verekedés soha nem volt! A próbahelyen a hangzás nagyon rossz volt, így hát próbáltuk amennyire tudtuk kihallani, külön-külön megbeszélni a dolgokat. Mikor elmentünk a Fekete Lyuk stúdióba, sajnos nem volt sok tapasztalatunk stúdiózás terén, pénzünk az még kevesebb, így hiába volt elképzelésünk, mégis hallgatnunk kellett az ott lévő stúdiósra. Sajnos a Lyuknak a stúdiója adott egy némi fix hangzást, amit mai napig visszahallok azokból demókból, amit ott vettek fel és hát ez a hangzást jellemezte a mi felvételünket is! Akkor is átláttuk már, mikor készen volt, de a mai szempontból is túl éles a hangzás és összefolyó riffek jellemzik, nem voltunk ezzel megelégedve! Mivel még egyszer nem tudtunk neki futni anyagi problémák miatt, ezt az anyagot használtuk fel a terjesztésre és a terveink elindítására! - A közel 6 és fél percben elővezetett 5 dal önmagáért beszél, igaz? - Végül is igen! Több számunk is volt, de azok nem is kerültek fel a demóra, ezek megmaradtak koncert számoknak! A „leghosszabb” számunk, az Associated Death is ezen volt! Ebben rengeteg mindent kifejtettünk, érzéseket, gondolatokat, filozófiát. - Szerinted a demó kielégítette a death/grind rajongók igényeit? - Nyilván csodálkoztak nagyon sokan és rengeteg visszajelzést kaptunk, hogy nagyon rövid. Nem tartom valószínűnek, hogy maradéktalanul kielégítette a hallgatókat, viszont nagyon nagy meglepetésünkre, rövid idő alatt rengeteget másoltunk belőle! Igazából ezt promóciónak küldtük jóformán mindenhova, ahova tudtuk és volt rá fórum. Jeleztük mindenhol, hogy ez egy bemutatkozó anyag. Visszajelzésként, pár kivétellel dicsérték és drukkoltak a folytatáshoz. Úgy gondolom, hogy ez minket eléggé felvillanyozott ahhoz, hogy ne csak nyugodt szívvel, de hatalmas erővel kezdjünk el dolgozni ezen a projekten! - 1992-ben jött a folytatás, a Soul Locked in Flesh demó, ezen viszont már Sásik Csaba kezelte a basszusgitárt, míg Nagy Gábor gitárra váltott. Csaba, hogyan került a zenekarba, valamint mi késztetett benneteket arra, hogy egy új tagot vegyetek be soraitokba? - Gábor szépen fejlődött a gitározás terén, mivel igen tehetséges volt, és azt hiszem kiverte a hisztit, hogy ő gitározni szeretne! És hát tudjuk, hogy két gitárral a hangzás azért jóval dögösebb tud lenni, illetve sok mindent belelehet vinni, amit egy gitárral nehezebb, ezért kifejezetten örültünk ennek a dolognak! Így a basszusgitáros poszt megüresedett. Úgy emlékszem hirdetést adtunk fel és így találtunk Csabára. Ő nem kifejezett grindcore rajongó volt, viszont úgy emlékszem, hogy sokféle zenét szeretett és abszolút nyitott volt, a játéka ügyes, pontos volt. Így átszereltük a számokat, illetve megírtuk az új anyagot. - Mit kell tudnunk az ő zenei múltjáról? - Sajnos nem emlékszem, hogy a Csaba játszott-e valahol, azt tudom, hogy az öccse Gábor gitározgatott, de a játékával, ötleteivel meg voltunk elégedve, és emberileg is közénk illett! Csaba egy igazi jó gyerek volt, de benne volt a hülyeségekben is! - Ez az új anyag már alulról súrolta a 20 perces játékidőt, ez azt jelenti, hogy megpróbáltatok elmozdulni a death metal irányába? Egyfajta természetes fejlődésről vagy tudatos, zenei váltásról volt szó? Csaba is részt vett az új nóták megkomponálásában? - Nem gondolom, hogy a hosszúságtól death metál illetve grindcore a stílus. Szerettünk volna egy nem rövid, viszont nem hosszú anyagot produkálni, amit lehet élvezni a stílust szeretőknek. Többek között szerettünk volna hangzásilag érthető riffeket és meg szerettük volna tartani a grindcore titulust, viszont nagyon sok embertől hallottam már, és kérdésekből is leszűröm, hogy ezt nem teljesen sikerült és mivel vannak benne ténylegesen lazább gitár riffek, igen, death metálos lett. Tehát részben tudatos, viszont mi is fejlődtünk, összecsiszolódtunk, és már tudatosabbak voltunk a hangzást illetőleg. Az együttes minden tagja részt vett a számok írásában, pontosabban az összerakásában. Az alapot többnyire én hoztam, kb. összerakva, és próbán előadva engedtem az ötleteket a szerkesztésben. Nem voltam soha hajcsár, bár van mikor ragaszkodtam bizonyos dolgokhoz, de a jó ötleteket mindig kipróbáltuk. Pl. a Psychological Reasearch Nagy Gabi szüleménye volt a Slif demón, az első száma, nekem nagyon bejött! - Mennyiben tér el, illetve hasonlított a Soul… az első demóhoz képest? Neked melyik a kedvenced? Esetleg, egyaránt büszke vagy mindkettőre? - El nem szállok egyiktől sem, de nyilván a Soul mind technikában, hangzásilag, küllemben jobb lett, hallgathatóbb és szerethetőbb! Viszont soha nem tagadtam meg azt, amit bármikor is műveltem, és persze örömmel emlékszem vissza arra az időkre, ezzel együtt a 2 anyagra is. Mondjuk azt, hogy büszke vagyok rájuk, sajnos ebben a tagok véleménye megoszlik, és én úgy gondolom, hogy lehetett volna jobb és ütősebb, de a kerekek nem forognak visszafelé, akkor így sikerült! Mai ésszel addig nem mennék ki a stúdióból, amíg érzek benne bármi hibát. És persze hozzátéve azt, hogy Gábornak később volt több kiváló szerzeménye, bandája, szenzációs anyagok, mint mondtam tehetséges gitáros! - Mekkora promóciót fektettetek a demók reklámozására? Milyen csatornákon keresztül terjesztettétek ezeket az anyagokat? Külföld felé is megpróbáltatok nyitni? - Utólag nem érzem soknak a promóciót, de nehéz ezt pontosan meghatározni! Mi a sok és mi az elég?! Akkori tudással azt gondoltuk, hogy ennél többet nem lehet, de most rávágom, hogy nagyon mini pénz állt rendelkezésre. Tettünk azért, hogy az Underground berkein belül ott legyünk, itt gondolok a levelezésre, szóróanyagok küldésére, amit kezdetben az Ákos csinált, majd az ő távozása után én. Ez a mai szemmel hihetetlen dolog, hogy miként működött, de működött! A fiatalabb versenyzőknek írnám, hogy postai levélben küldtünk, többnyire fénymásolt szóróanyagot különböző fanzine-eknek a világ minden tájára, majd azzal terjedt tovább, hogy ők ezeket továbbküldték a velük levelező srácoknak, aztán készítettek a bandával egy interjút, majd így volt, aki megrendelte a banda anyagát és tovább ajánlotta ismerőseinek, akik szintén felvették a kapcsolatot az együttessel. Úgy éreztük külföldön nagyobb volt az érdeklődés, de ez azért volt csalóka, mert mi külföldként az egész világot értettük, és ezt nem lehet összehasonlítani Magyarországgal, de tény, hogy rengeteg levelet kaptunk, mint az országából illetve külföldről egyaránt, alig győztem megválaszolni. Volt, hogy napi 26 levelet dobott be a postásunk, aki szerintem utált! Ebben nagy segítségemre volt Poller Csabi, aki angol tudásával rengeteget tett, neki köszönhetjük a német split EP kiadását is. - Miután ekkoriban már lehullott a vasfüggöny, megbukott a kommunista rendszer, könnyebbé vált ez által a hazai metal bandák élete? Értem, ezalatt azt, hogy innentől fogva „betörhettünk” (volna) nyugatra is. Meglátásod szerint az akkori hazai death/grind együttesek, versenyképesek, kompatibilisek voltak a nyugati felhozatallal? - Nyilván kinyíltak a kapuk nyugat felé és határozottan állítom, hogy voltak együttesek, akik igenis megállták volna a helyet külföldön, viszont úgy, ahogy mi sem, szerintem mások sem voltak teljesen képben, hogy mekkora lehetőségek rejlenek a külföldi turnékban, illetve terjeszkedésben. Ebben mi is gyerekcipőben jártunk és próbáltuk kihasználni azokat a lehetőségeket, amiket át sem láttunk igazán! Még talán a versenyképességről annyit, hogy nagyon nehéz olyanokkal versengeni, akik már évtizedek óta ebben élnek és mivel az információáradat nálunk azért másképp működött, ezért mindent nem is lehetett átlátni. Ráadásul az itthoni technikák, gondolok itt a hangszerekre, a beszerezhető hangtechnikára és hozzá tenném, hogy azért a fizetések sem olyanok voltak, hogy abból lazán fel tudj készülni. Én is a Washburn gitáromat Ausztriából hoztam, buszba csempésztem át és a kiváló hangszerkészítő mester Medgyessy Tibivel rakattam bele, az akkori legújabb Khaller tremolót! Állat volt! Ma már ez egyszerűbb, vagy jobban meg van szokva és hála istennek az együttesek ki tudják használni a lehetőségeiket, viszont most sincs azért kis munka mögötte! Példának hoznám fel, akár követendőnek, a debreceni Angerseed bandát, akik Mányák Peti vezetésével rendkívül sikeresek külföldön és rettentően tartják a színvonalat, ráadásul engem boldogsággal tölt el, hogy ezt az utat, amiket mi elkezdtünk annak idejét, mások tovább viszik! Igazából ezért volt érdemes ezt az egészet csinálni és nagyon büszke vagyok rájuk! - Emlékszel még arra, hogy az Intense Agonizing demók milyen fogadtatásban részesültek idehaza? - Mikor elkezdtük és az első demót kiadtuk jóformán pozitív visszajelzéseket kaptunk, mint előzőekben mondtam. Rövidsége miatt panaszkodtak, de persze a hangzás is kritikára talált, jogosan! A Soul Locked in Flesh demót sokkal sikeresebbnek éreztem, ezáltal csak jó visszajelzéseket kaptunk! A hazai srácok rendkívül jó fejek voltak, sokkal leveleztünk és vidéki koncertek alkalmával összefutottunk velük. Budapesten közvetlenebb volt a kapcsolat, mivel azért az ember itt többször összefut utcán, szórakozóhelyeken, hasonló zenét kedvelő arcokkal és direkt nem rajongókat mondok, mivel nem szeretem ezt a szót használni, mert a mai celebeknek mondott internet szemét gyártó csürhe, igen csak hazavágta ennek a szónak a pozitív értelmét és ráadásul akkoriban sokkal közvetlenebb volt a kapcsolat mindenkivel! - Mely akkori hazai fanzine-ekre emlékszel? Azok sokat foglalkoztak veletek? - Mirror, Brutalistic Creation, Genital Grinder, Silent, Underground, Death Trap, Sentenced To Death, Stroke - a teljesség igénye nélkül, sorolhatnám még, csak nem emlékszem! Szerintem talán mindegyik foglalkozott velünk, de arra nincs rálátásom, hogy arányában mennyit. Tudom, hogy rengeteg interjút készítettek velünk, aztán ebből pontosan mi jelent meg? Akik ezt normálisabban csinálták, azok küldtek egy tiszteletpéldányt minden esetben, nyilván mi ennek nagyon örültünk, mert azt azért hangsúlyoznom kell, hogy nagyban segítettek be a munkánkba, hogy minél többen ismerjenek meg minket! Szerintem a fanzine-eknek elvehetetlen szerepük volt az undergoundban, sőt! Én mindig csodáltam ezeknek az embereknek a munkáját, lelkesedését, kitartását! - Azokban az időkben, milyen gyakran léptetek fel élőben? Milyen volt az Intense Agonizing bulik hangulata? - Beálltunk 1-2 hónapos ciklusú fellépésekre, nem akartuk túlzásba vinni, mert mindig úgy szerveztük össze, hogy mások is helyet kapjanak ezeken a bulikon és hát persze velünk párhuzamosan is voltak koncertek! Azért ezeket is próbáltuk figyelembe venni meg egy ilyen koncert leszervezése komplex feladat és mivel nagy többségben én intéztem ezeket a dolgokat, együttesek keresése, szervezőkkel való megbeszélés, plakátnyomtatás stb. Tehát a menedzseri feladatokat én láttam el, ezért sokszor nehéz volt összeegyeztetni a munkámmal, a zenéléssel, a számok írásával, próbákkal, magánélettel, úgyhogy sűrűbb fellépést intézni már lehetetlennek tűnt. Ráadásul vidéken még akkor nehéz volt megbeszélni a művelődési házakkal, hogy legalább az útiköltséget fizessék és még az is problémát okozott néha, hogy rendesen fogadjanak minket, mint egy normális együttest, mert nem volt elfogadva ez a műfaj. Volt is ebből probléma, pl. Nyíregyházán ki sem rakták a plakátokat, amiket leküldtünk, kb. a kukába végezték! Lenyomtuk a koncertet 10 skinhead előtt, mert azokat behívtuk, hogy ne fázzanak kint. Később kiderült, hogy rengeteg arc, aki kíváncsi lett volna a bulira, pár utcával arrébb ivott a kocsmában és ráadásként ki is akarták velünk fizettetni a művelődési ház bérleti díját! Szóval volt egy kisebb-nagyobb balhé a végén! Egyébként a bulik jól zajlottak, bár a legtöbben izgultam, hogy sikerüljön minden, de aztán rutinná vált! Azért volt egy két nevezetes, amit kiemelnék! A debreceni buli az egy csodálatos volt! Késtünk, szakadt az eső, és amikor megérkeztünk a közönség láncként adta be a cuccainkat a Műv. Házba és eszméletlen örömmel fogadtak minket! Csehbe, amikor kimentünk egy magyar lakta területre, ahol kb. úgy fogadtak minket, mintha a testvéreik lennénk, a hangzás nagyon szar volt, ennyire szarul még soha nem szóltunk sehol, de a buli felejthetetlen volt, a fogadtatás és az emberek szívélyessége miatt! Később az Extreme Deformity lemezbemutató turnéján szerepeltünk pár állomáson! Rendkívül jó kapcsolatunk volt a fiúkkal. Tőlük vettem a Peavey erősítőmet! Ugyan mi elő zenekarként játszottunk, de végül is az ő lemezbemutatója volt, ráadásul szeretem is a zenéjüket és nagyon jó arcok voltak! Legtöbben a Fekete Lyukba jöttek el, amikor elhívtuk a svájci Exulcurationt és a Lengyel Bundeswehrat, Life Discussiont és mi! Az egy igazi, tömött teltházas buli volt a lyukban, egy gombostűt sem lehetett leejteni! Persze némi technikai problémák adódtak, de nagyon jól zárult a koncert! Összességében visszatekintve mindegyik bulin volt némi probléma, de mindig megoldottuk ezeket a dolgokat, szervezőként jutott némi idegeskedés, de a közönség mindig rendkívül jó volt és kárpótolta a kihullott hajszálakat, mert ő nélkülük soha nincsen normális koncert, maximum nagyszabású próba! Ott folytatnám, hogy Ákos és köztünk némi nézeteltérés támadt, feszkók voltak, linkeskedés, sértődés, ezért szétváltak útjaink. Kb. fél évig dobos nélkül voltunk és már fontolgattuk, hogy itt a vége a csapatnak. Nem könnyen, de szerencsére nem is nehezen sikerült megfűzni Nagy Sanyit, az akkor már nem létező Life Discussion kiváló dobosát, hogy dobolgasson nálunk! Sanyi nagymértékben feldobta az együttesünk színvonalát profi játékával, kitartásával! Képes volt extra nehéz és bonyolult ütemeket kihozni magából és addig nem nyugodott, amíg nem ment neki jól. Volt, hogy próbán kitaláltunk valamit, 2 lábdobos gyors ütem, másnapig gyakorolta egész éjszaka és a másnapi próbán úgy ment neki, mintha mindig ezt csinálta volna! Emberileg és zeneileg is megtaláltuk azt az embert, akit kerestünk! Ő most kint él az USA-ban és abszolút berendezkedett oda, nem régen beszélgettem vele telefonon, jól érzi magát és egészséges! - A banda végül 1994-ben adta ki első lemezét, a The Beinning of the Endet, addigra viszont már nem voltál a csapat tagja, a felállás valamelyest megváltozott, sőt, a zenei klíma is jelentősen átalakult addigra. Mikor és miért léptél ki az együttesből, illetve hogyan emlékszel vissza azokra az időkre? - Kilépésemet megelőzte egy kb. féléves betegség, láz 39,5 naponta, fogyás 50 kg-ra, már lelkileg a pacsker feldobására készültem. (Azért a Cannibal Corpse bulira kiszöktem a kórházból). Szerintem túlhajtottam magam. Ez alatt az idő alatt nem volt semmi, Gábor írta a számokat, próbáltak a srácok és rakták össze a Beginninget. Mikor felépültem, mert mégis dolgom volt ezen a világon még, megírtam a Gabival a számok 2. szólamát és kezdtük összepróbálni a többiekkel. Őszintén megvallva nagyon nehezen ment, mivel a hosszan tartó lázas állapotom megviselte az ízületeimet, úgy mindenhol, de a kezem ujjaim is rohadtul fájtak. Gondolj bele, hogy az akkori barátnőm fürdetett a betegségem alatt, talán még neki sem mondtam, de mindig hálás leszek neki, amit tett értem! Tehát ismertem az egész anyagot fullra, illetve nagyon tetszett és a többiek nem is tudták, hogy mennyit dolgoztam azon, hogy visszanyerjem a betegség előtti időszakot, hogy rendesen járjon a kezem! Nyilván ezt ők vagy nem vették észre, vagy nem akarták észrevenni, ez most már lényegtelen, elkezdték beszervezni a bandába Lalátka Lajost, akit egy rendkívül tehetséges gitárosnak tartottam és a mai napig ezt gondolom róla! Nem is neheztelek rá ezért, csupán rosszul esett akkor, hogy amit eddig tettem, szerveztem, a saját gyermekem volt, időt, energiát beletettem, ellenem fordul, kicsinált a túlpörgés miatt és mielőtt bebizonyíthatnám másoknak és főleg magamnak, hogy nem vett el tőlem semmit, erős vagyok és felállok, kb pont előtte húzza ki alólam a talajt. Nem voltak velem korrektek, mert nem mondták a szemembe, nekem kellett rájöjjek és rákérdezzek, és lépjek. Viszont, mivel gondolom nem tudták, hogyan mondják meg a döntésüket, mivel az együttesnek mennie kell tovább, így valahol érthető volt a döntés. Tehát nem sokon múlott, hogy én is szerepeljek ezen a lemezen, de hát így alakult! - Amúgy, baráti hangnemben váltatok el egymástól? - Részben! Mivel nekem addig az I. A. volt az életem, és előtte hagytam ott a munkahelyem, hogy jobban tudjak vele foglalkozni, ezért eléggé a földre kerültem, mikor rájöttem a dologra! Kevés az az ember, aki az ilyen akadályt mosolyogva átvészeli! Tisztába voltam vele, hogy miként alakulhatott ez így és ki volt, aki ezt az egészet levezényelte, de istenigazából nem haragot éreztem, csupán mérhetetlen csalódottságot. Persze az együttesnek haladni kell tovább. Hozzá kell tennem, hogy 25 év múlva ez az ember bocsánatot kért tőlem! - Neked, személy szerint, tetszett az album? - Az anyag egyébként tetszett, és az mellett, hogy ez már nem grindcore, technikailag komplexebb és hangzásilag jobb lett! Én pár dolgot másképp csináltam volna, de hát nyilván ezt utólag könnyű mondani, viszont egy két apróságot hallottam benne, amin mindenképp változtatni lehetett volna. - Ugyanabban az esztendőben egy Intense Agonizing/Necrobiosis split 7” is napvilágot látott… - Ezt a split 7"-t még akkor kezdtem el intézni, mikor még a csapat tagja voltam. Először a Wild Rags Records érdeklődött az anyag iránt, de róluk rengeteg rosszat hallottunk. Arra mentek rá, főleg itt Kelet Európában, hogy keresik a tudatlan bandákat, akik örülnek, hogy egy külföldi kiadó érdeklődik irántuk, és ezek után lazán kiadatják velük a szellemi terméküket! Persze rossz szerződési feltételekkel, mondván, örülj, hogy foglalkozunk veled! Sok velük szerződött banda panaszkodott, hogy semmit nem kaptak, amiben megegyeztek! Mi informálódtunk és nem kértünk ebből, még kaptunk jó pár levelet tőlük, de innentől hidegen hagyott a "lehetőség". Az egyik akkori barátom, Poller Csabi ajánlott be minket és segített végig vinni az egész folyamatot a német MMI Recordsnál. Mivel nem volt még új anyag készen, ezért a Soul Locked... demóról válogattunk számokat. A kislemez másik oldalára a holland Necrobiosis került. Zenéjük hasonló volt a miénkhez, szerintem jó párosítás voltunk. Váltottunk pár levelet, jó fejeknek tűntek. A terjesztés szerintem nagyon jó volt, ennek köszönhetően ez a kislemez elég szépen elterjedt külföldön, a mai nap is fel-felbukkan itt-ott! Annyit még erről érdekességként, hogy a színes demóborítót nem sikerült megbeszélni, mert tartottak a cenzúrától, viszont a fekete fehér változatára kisebb alkudozás után igent mondtak! - Végül az Intense Agonizing Intense-ként fejezte be pályafutását, Kámfor és testvére megfordult a Set-Off-ban (előbbi részt vett az Obfuscate-ben is), követted később egykori zenésztársaid pályafutását? - Az Intense-ig, tovább nem követtem! Ezekről jóval később hallottam. Eladtam a cuccaimat és teljesen hátat fordítottam a zenélésnek. Család, munka és az ezzel járó nagybetűs életbe vetettem magam. Pár infó szűrődött azért közös ismerősöktől, de nem akartam velük foglalkozni. - Ami, téged illet, csatlakoztál esetleg valamilyen formációhoz vagy szögre akasztottad a hangszeredet? - Mint írtam, '95-ben eladtam mindent, később volt valami szutyok gitárom, de ritkán fogtam kézbe, 2012-ben vettem egy jobb gitárt és egy kis erősítőt, akkor éreztem, hogy mennyire hiányzik a zenélés. Viszont komolyan zenélni, ismét beleadni mindent, bandát alapítani egyáltalán nem volt kedvem. Úgy alakult, hogy megkeresett a legelső együttesemből egy zenésztársam, hogy szeretné a régi bohóckodásunk számait felvenni cd-re, hogy legyen erről egy kézzel fogható emléke. Nehezen álltam rá, mert rengeteget dolgoztam és nem volt kedvem széthajtani magam, de ugyanakkor izgatott is a dolog! Belementem. Próbálgattunk, újra írtuk a régi egyszerű számokat és azon vettük észre magunkat, hogy a még mindig fiatal Gidó (Gidófalvy Attila) támogatásával és segítségével jó pár koncertet nyomunk! Felvettük a CD-t 2017-ben, év végén csináltunk egy saját koncertet, ahol mindenki kapott a belépő mellé egyet és mivel nem igazán egyezett a zenei ízlésünk és gondolataink, ezért a koncert után elváltak útjaink. Jó volt ismét a színpadon, de már nem vágyom erre! Jelenleg van egy boldog párkapcsolatom, ami leköt, és nem tervezek több bandát a hátralevőben! - Követed még manapság a metal zenében zajló folyamatokat, az aktuális kiadványokat? Volt-e olyan előadó/banda az eltelt 4-5 évben, akire felkaptad a fejedet? Sikerült új kedvenceket avatnod? - Egész életemben befogadó voltam nagyon sokféle zenei stílussal és ez nem változott, de ahogy múlnak az évek, már nem a szélsőséges őrületeket veszem előre, de nem szeretem az andalító számokat sem. Új kedvenc alakult, és ráadásul a megszerzett gitárom által, mivel sikerült egy B. C. Rich Assassint szereznem, ami a Five Finger Death Punch magyar gitárosa nevével van fémjelezve. Imádom ezt a hangszert! Tehát nyilván utána néztem a bandának, akik persze igen ismertek, csupán addig az én figyelmemet nem keltette fel. Szeretem a hangzásukat, a riffjeiket, a megjelenésüket és a profizmusukat. Persze rengeteg lassú, érzelmes számuk van, de ezeket elengedem. A magyarok közül az Angerseedet ismerem és szeretem, ők igazán a stílusba vágnak! Úgy gondolom, hogy azt folytatják, amit mi elkezdtünk, csak profibban! Tudom, hogy nagyon sok munkájuk van ebben, megérdemlik a sikert! Szerintem ők az Intense Agonizing reinkarnációja turbó kivitelben! Nagyon drukkolok nekik, mert ők igazán jól nyomják! Hajrá srácok! Amúgy most is meghallgatok sok mindent, ami megdobogtatja a dobhártyámat és a szívemet! Néha meg kell egy kis defibrilláció! - Imre, köszönöm szépen válaszaidat, záró gondolataidat, kérlek, osszad meg olvasóinkkal! - Laci én tartozom köszönettel, hogy elküldted a kérdéseidet! Az olvasóktól pedig a türelmet, hogy ha végig olvasták az agymenésem. Jó volt visszaemlékezni a '90-es évekre, sokan visszasírjuk kicsit azt az időszakot, nem véletlen. Szép idők voltak! Bízom benne, hogy hamarosan vége lesz ennek a kolerának vagy minek és minden a helyére kerül, egy olyan világ kap erőre, erős, céltudatos emberekkel a hátán, akiknek nem degradál odafigyelni embertársaikra és a zene, zeneipar is újra a fény/fémkorát éli majd! A zenészeknek és a kiegészítő stábnak újra tele lesz a naptáruk koncert bejegyzésekkel, mert szükség van a zenére és ez által a bulikra is, és ez nélkülük nincs! A zene hallgatóknak, közönségnek is ki kell tartani és remélni, hogy fognak még koncerteken tombolni és jelenlétükkel támogatni ezt a most nehezen működő iparágat, mivel a zenészek semmit sem érnek nélkülük. Hallgassátok mindig azt a zenét, amit a szívetek diktál és olvassátok a Rattle Inc. írásait!

WARRANT PICTURES

WARRANT PT. 3.

- Is the quality and consistency definitely here? - I would say: Yeah, sure, definitely. - Several tracks, such as The Ordeal of Death, The Enforcer, Torture In The Tower and Cowards or Martyrs, often have that evil tone and atmosphere to them, really adding to the aggression. How do you explain this? - Yeah, sure. I was very interested in gloomy lyrics back then; my visions were a bit gloomy and the mood of the time was such that we still had the Cold War. That influenced me in the lyrics and in the basic mood. Then we had a special experience in London; I went there together with Thomas. We went to the London Dungeon, a wax museum for torture instruments. That's where I got some of my song titles from and it fitted in wonderfully into the time. I was able to transfer that emotion, to connect my thoughts with it and to give the songs wonderful titles. And with regard to the aggression of these songs: by today’s standards the songs may no longer seem so aggressive, but at that time they were considered very aggressive and very innovative, and the song titles just carried that. - Did The Enforcer shine with a handful of speedy compositions and were all of them very coherently designed? - Hmm, I don't want to say it like that. Maybe in terms of the lyrics, but in terms of the music I don't know any more whether we composed them in one pass, that is one song after the other. It could also have been that on some days I was more in the mood to write more mid-tempo songs and three days later I created The Enforcer - its riff and the whole song. Sometimes it was just like that; you create the main riff and everything else follows closely after it. I didn't spend hours tinkering with the songs. And that's still the case today. If a song works, it's completed rather fast in most cases and the rest - little gimmicks or rearrangements – may still be made in the studio. But beyond that, I get my songs to the heart quite quickly when writing them. - All of the songs are catchy and memorable… - Yes, of course, that is one of my characteristics. I like recognizable and catchy songs, no matter how much filigree work is involved. I think it's really cool to integrate such things into a song, but the chorus and the hook line have to stay in your head right after listening to it and that still holds true today. No matter whether with "Warrant" or other bands I played with or composed songs for, it was always very important to me and I like that kind of music. One of my first bands was "The Sweet". They influenced me a lot and brought me to heavy metal or hard rock and their songs are extremely catchy; including during that phase when they wrote their own songs; songs like Action or Live For Today or Fox On The Run. Simply awesome. That was my time, my thing and you can also hear it on "Warrant", even if it was speed metal. - Even if it is mainly a speed metal record, some tracks show some interesting heavy metal variations. Is that correct? - Yes, you are right, like the song Ordeal of Death or the twists and turns in Nuns Have No Fun or Betrayer with a great riff - all mid-tempo songs. It shows that we weren't just into speed metal, but into great songs in general, and we also liked mid-tempo tracks. The only thing we did not do was a ballad. That was not quite our thing. Or Send 'Ya To Hell with a very interlaced riff. A mega cool song. Even today we are often asked why we don't play it anymore. We did play it again ... it's not that easy, but really very cool. - The vocals on this record are outstanding, unlike the evil sound of many other bands. Warrant opted for a cleaner voice with some harsh screams at times that perfectly fit into the aggressivity of the music. Do you agree with it? - Yes, I fully agree with you on that. My singing has always been designed to intersperse many high screams. Nowadays they come more from below, but I still integrate these high screams into my singing. This really distinguishes us from other bands, which often sound so gloomy in their basic mood and sound, while I preferred slightly clearer vocals with screams. You've got that absolutely right. - Soundwise, all the instruments are heard perfectly and well balanced too, aren't they? - In principle, I would say: Yes, that's what they were at that time. We had a truly great sound engineer at C.A.E.T. studio who really had a plan. He also worked with other bands like Running Wild or Grave Digger, our label comrades. He really had a plan and gave us a great broad sound - better than what he produced for many other bands. I don't know. When we were in the studio for those 2-3 weeks, maybe we were just there at the right time. Anyway, the sound was great. Maybe we could have played it a bit better here and there, but never mind. The mood was right; it was really catchy and rough, and I still really like it today. - The hooded man appearing on most of the band's covers is named the Enforcer. Was it a kind of symbol to you, like Eddie, Vic Rattlehead or Knarrenheinz etc.? - Yes, it has become our mascot; nowadays more than ever. Back then, when developing Enforcer we were thinking about what could become our figurehead. I had composed the song The Enforcer and the executioner just fit the bill. We had it drawn as an oil painting by the painter of the record company in Berlin. Looks or rather looked absolutely great. And thus, he became our mascot and we still have him with us at every show, on every stage. A friend of mine always plays him and it gives us an immediate recognition value. The original statement was pretty simple for me, but nevertheless effective: Bad people should be eliminated by the enforcer. Sounds a bit platitudinous and simple now, but in the end, who knows... In today's world, it would sometimes be good to have such an enforcer. Maybe you know what I mean… - After the record was released, you went on tour with "Warlock". On the whole, what can you tell us about it? Did the shows support the record? - I can only say that we never went on tour with Warlock. I don't know where that comes from. I've never said anything like that before. We played a show with them once, I think, and also two years ago in Dormagen. That had been a very nice experience. But nothing beyond it. I'm very sorry about that, but we were not on tour. We had played some shows on our own before - in youth clubs in Düsseldorf. And that had actually been our problem - that we never played much live. Later we played with "Destruction" or with "Angel Dust"; we were actually quite popular in Belgium. - Do you still mind that you didn't catch much attention in the German scene even though you were signed by the big label Noise Records? How much support/promotion did you get from the label back in the days? - Noise Records supported us within its possibilities, but we ourselves did not contribute as much to further demand this support, mainly because we didn't have a proper management. Therefore, I can't really blame them for the fact that not much more happened and that we didn't get as much attention as for example Helloween, which started at the same time as we did. We played shows together. But the fact that nothing else has come about is partly our fault, because you have to show a lot of own initiative, and somehow, we didn't quite realise that or maybe we didn't really want to or couldn't do it. We were young, very young, younger than the guys from Helloween, and one or two years can make a big difference. By then you are a little more mature in your head. But those were exactly the decisive years in which we missed that a bit. And Noise Records didn't support us so much afterwards, because they noticed that we changed our sound. That was no longer what they wanted. Weiterbach once mentioned that he thought we could become their biggest driving force, but well ... it only became apparent later when we finally spoke what was on our minds. In retrospect, everything is good; I am at peace with myself; everything is perfect. - Why and when did Warrant's story come to an end? - This question is difficult to answer because it is a very long story and I cannot go too deep into details here. I only know that after The Enforcer we played another show with an already different line-up on bass. All I wanted to do at this point was sing. That was already the case when Warrant performed together with Destruction in Belgium. We wanted to distance ourselves from this aggressive, brutal sound, which, however, became a complete flop, because the fans wanted to experience us as they knew us from The Enforcer or First Strike and not as a poser metal band. This sealed our fate and it was no longer what Noise Records wanted to have. Unfortunately, there were influences in the band that I allowed to happen. It actually already started with The Enforcer or shortly after that, which I let run. I should have voiced what constitutes Warrant and that it is my sound and that it must be retained - this speed metal with its melodic and dark undertone. I didn't do that. That's why we lost our way and then, 2-3 years later, we also changed our name. And when I put down the bass, the end was already sealed. But I didn't know that at that time, because Warrant only works with me as bass and vocalist, and as a trio or quartet, and that's the only way it worked and only in this way it fits to me. - You reunited in 1999 and released a cool record in 2014. What is the current situation? - Reunion took place in 1999 - a great gig in the Eifel. It didn't stop at the one reunion show. We got the offer to play in Wacken. That's something, of course, we could not refuse. In the meantime, I have played there three times. Then we did the metal bridge in 2014, which was a high risk for me. After 25 years, it's not so easy to continue with "The Enforcer". I think we succeeded quite well. Well, since Covid-19 I haven't had much time to take care of everything what you unfortunately experienced yourself with regard to the interview and how long it took. But I already started to write new songs two years ago, which – this much I can say - will definitely be again what "Warrant" used to be all about - 100% like "The Enforcer". And I am proud of it. You probably won't hear about it until the middle of next year at the earliest; it might even take a year longer until completion. In any case, we are working on a new Warrant CD, new songs, and there will also be a cover song. I am very much looking forward to it. - Jörg, thanks a lot for your answers. Is there anything you would like to add to this feature? - I can only say: Thank you very, very much, David, for your patience over the years with our interview and especially with regard to the second attempt. Many, many thanks for your support and interest in our band. I hope that you will enjoy the new songs. As soon as they are finished, I will send you a CD as soon as possible. And I can only say: Walk the metal bridge!

WARRANT PT. 2.

- When and how did Warrant get together? Was the band established by you on bass/vocals, Lothar Wieners on the drums and Thomas Klein on guitars or did you go for any line-up changes? - Yes, the band was founded by Thomas, Lothar and me. We were basically a school band and friends. Thomas, me and Lothar came from the same district. However, at first, I was also the guitarist and we had no bass. At that time, we didn't know that a band needs a bass. When we realised it and someone had to take over the job, I did. Next, we needed a singer. In the beginning we had a different singer, followed by another singer, but it never worked out. We once had a previous band called "Poison", with Thomas, Lothar, me and a singer, and from that band "Warrant" emerged. But it didn't work out with the singer and so I got into playing bass and singing. This has worked best since then. - What can you tell us about your early rehearsals? - I can only say that things were very chaotic at the beginning. Initially we rehearsed at my home, at my parents' house, and we drove them totally crazy because we couldn't play much yet, but we thought it was already mega cool and we asked ourselves: "What's their problem?". In fact, it was cruel. We drove them crazy about the noise and the stuff we always played, especially my sister's boyfriend. He was 10 years older and always wanted to tell us that something was wrong, but we didn't believe him. In retrospect I know that he was right. But it was always extremely funny and was always accompanied by something to drink. Later we moved to Ronsdorfer Strasse. There is the bunker where many famous bands rehearsed: "Warlock", "Stormwind", "Deathrow", "Assassin". And so, did we. It was always making-merry. We sat together upstairs (not in the basement) and had a beer. We had so much fun; it was great. Sometimes we drank more than we rehearsed. When it came to the songs, of course, we accelerated our efforts, but otherwise there was always a certain party mood during rehearsals. - Did you start writing originals or were you mostly jamming on covers? - We started writing our own songs quite early. That was extremely important to me, but of course we also had 1-2 cover songs. At that time, we were into "Demon" and "Night of the Demon" was one of our most favourite songs. We covered that one. However, we didn't have a bass at that time. We had two guitars, I sang a bit and we had a drum kit with us - that was scary nice. Unfortunately, there is no recording of it. "Demon" was our first cover song. There was another one, but then we started to write our own songs. Many bands from that time, such as "Maiden", "Priest" and "AC/DC", inspired me a lot and so I started to write my own songs; Thomas as well. That was very important to us. - Do you still remember how you were signed by Noise Records? Where there any other labels interested in the band? - Yes, other labels were also interested and made offers, including Mausoleum Records, RoadRunner and also Noise Records. Noise Records or Walterbach, the then and long-time boss of Noise Records, was economically very active and he was the fastest to strike. We were still quite young, 17 years old. We didn't know what we were getting into at the outset. We were simply extremely happy when we got the offer from Noise Records - at that time the biggest record company in Europe in the heavy metal sector. That was absolutely amazing. He came straight from Berlin, took us to a pizzeria downtown, buttered us up a bit, told us how great we looked and what cool songs we had, and that we were the band of the hour. Thus, we immediately signed a record deal that was less favourable for us, but probably better for him. - Your first material was the First Strike EP. Scavenger's Daughter appeared on the label's compilation Metal Attack Vol. 1. How much did they help the band? Did you manage to draw the fans' attention to the band with these materials? - As you say, Scavenger's Daughter was released simultaneously on the Metal Attack vol. 1 compilation and First Strike was our first output. The record company supported us - let's say - within their possibilities, but not with regard to live stuff. The record was featured. Since Noise Records was the biggest record company at that time, we got a lot of press attention and it was mostly positive. The rest was up to us. That's where our problem started, because we didn't really have a good management and we didn't know how to promote ourselves. We probably would have had to go on tour much earlier, play shows. We still went to school, were only at the end of our schooling and it was all a bit difficult, and there was no one who would have "kicked our butts" to move things forward. The material we wrote was super-good; the fans thought it was really cool, and it was really well received, but we would have had to work much more live on stage. That was actually our problem. - At which point did second guitarist Oliver May join the band? What about his musical past? - Oliver joined us after we had written the songs for "The Enforcer". During song writing we had noticed that we needed a second guitar - for the sound and for solo guitar duels and things like that as well as for a better broader live sound. Therefore, we looked for someone, placed an ad. Oliver was based in Düsseldorf, contacted us and so it went pretty fast. He was also still a pupil, just like us, so it fit perfectly. We had a lot of fun together. But he joined the band when the material for "The Enforcer" had already been written. Therefore, he only recorded it with us in the studio. - When did you start writing the material for your debut record The Enforcer? How did the song writing process go compared to the EP? - When did we start doing this? Almost immediately after the release of the "First Strike" EP a lot of new ideas came into my head. Thomas also had some ideas, although I was already the main songwriter (and singer of course). Thus, it went pretty fast and the two releases came out very close to each other. Song writing was no problem at all. The ideas just gushed out of me. That's the way it went. - You entered the C.A.E.T. studios Berlin. What do you recall of the recording sessions? Were you prepared to record the album? - Yes, I have to say that we were quite prepared to record the album; actually, just like with First Strike. Maybe I don't have to mention it at this point: Lothar Wieners did not play the drums. He had a bad tendinitis at that time and couldn't bring in the song. That might have been of some benefit to us, because it helped us to recruit Thomas Franke - a drummer and friend of us who already worked professionally as a drummer. Thomas Franke was also the first “UDO” drummer. And he recorded our two records including The Enforcer. We were very fortunate. I recorded bass and drums with him in one take. Then came the guitar; that was not quite so easy. Of course, we were still relatively young and inexperienced, as you could see; we did everything ourselves - that's how it sounds. Rough. The record had mega-good songs, but they had been recorded just like that; without much preparation. You can hear that in both productions - in my opinion even more so in First Strike than in The Enforcer. The latter was already a bit more professional. That's the way it was for us at that time. - To what extent, do you think, was the EP great? Warrant took basically everything they had and made it even better. - Looking back, I can say that the EP was truly great. It was made simply without thinking much about it. The focus was on the songs. Whether it "pinched" here and there - no idea. It did and you can hear it today. It didn't always fit that well, but the atmosphere was great and the songs, like "Scavenger's Daughter" (still the favourite song of Kai Hansen from "Helloween"), were just right. But of course, we wanted to develop ourselves further. With "The Enforcer" we wanted to become better, more professional, and the spirit of the first compositions was 100% preserved, but we played better. And you can hear that. "The Enforcer" is already a bit more mature. We also had a second guitarist with us; that was great for the solo element. Oli really took us a major step forward. It had been a great time. - All of you were great and skilled musicians… - Ha! Ha! Excellent, no, we were not, God knows. But we were already good songwriters back then and knew exactly how a song can work. The basic idea for songs like "The Rack" or "The Enforcer" was quickly found and then you tried to get something out of the last 10-20%. We couldn't implement it all technically yet. We were mentally more advanced with the songs than we were technically able to do. We weren't "mega skilled musicians" yet, but we worked on it and got better and better in a relatively short period of time. And when I think of today, the song as such is still the most important thing to me. - Would you say that, with the addition of Oliver May, you pumped up the sound, and do the songs that are both rapid (such as The Rack) as well as tough and cruising (like Ordeal of Death) make this a dated record but cool to listen to? - Surely you can see that our sound definitely got broader with the addition of guitarist Oliver May, because we were able to produce something completely different with two guitars. If you know right from the start that you have two guitars, you will have much more possibilities with solos and rhythm guitar. Besides, Oliver was already a very good guitarist back then, who contributed many awesome solos. As already said: The songs had already been written, but of course he brought in his solo components. Of course, we were already able to do this, as was already shown on First Strike with Ready to Command as a smooth song. Next to it were the speed hits, like Scavenger's Daughter. The same applies to the songs on "The Enforcer". Not much has changed in this respect. The Rack fully corresponded to the rapid claim and Ordeal of Death was more the cruiser. We had both on the start, on both releases, but with Oliver as the second guitarist we were able to feature it more. - Did speed metal and a very recognizable amount of power metal build the foundation? - I would definitely say yes. But even here I have to add that - as a songwriter - I have always listened to a lot of music from many genres; not always everything from the speed metal or metal genre (although speed metal in that sense did not exist yet). I just always liked to listen to fast songs, like Exciter by Judas Priest. And I noticed that they "incite" me; they spur me on and that there is something about them, and that combined with a great, simple song writing à la AC/DC. That was our thing. This mixture may sound strange at first, but it worked. I still say today: "Warrant" is a band, AC/DC is style, "Meets" is speed metal". In the beginning, we also listened to Metallica; the first Kil 'em All. At that time, we had actually already come to speed metal ourselves, because we ourselves became faster and faster without much influence as from Metallica. I didn't even know Slayer back then. We were led there by just a few songs, like Accept, Shark or Exciter by Judas Priest... That was already enough to realise: That's it; you want to carry on with that, you want to have more of those songs. And you process it with songs from AC/DC, Kiss, things that circulated at that time and that we listened to.

WARRANT (GERMANY) INTERVIEW WITH JÖRG JURASCHEK

Well, around the mid 80’s the German metal scene became quickly oversaturated. A lot of bands were popping up from every part of the country, whose goal was to make a name for themselves. One of them was Warrant from Düsseldorf, one of the best and most talented outfits. Their debut record The Enforcer is a classic and former bassist/singer Jörg Juraschek told his views regarding that album and era. - Jörg, do you still remember how you got into the hard rock/heavy metal scene? What did you find so fascinating about this music? - My sister, who is 10 years older than me, already had a very impressive record collection back then and it contained quite some treasures. Some of them were less good, but others I found very interesting, such as Pink Floyd. I often listened to them - almost secretly. She didn't like it so much since I was the little brother, but one day she gave me two records. There was a record shop at our place with an exchange for second-hand records and I went there with these two and exchanged them for Sweet's "Desolation Boulevard" from their hard rock phase. It had songs like "Fox On The run" and "The Six Teens" on it. And that's when I realized that this was the starting point of my love for hard rock, and later on for heavy metal. It's because the guitar was very sharp, very hard. That has somehow accompanied me through all my life. Although I have always heard and loved other things as well. But this sharp guitar really inspired me. Back then - that was something. And with regard to drums, it was the bombastic drumming of Mick Tucker from Sweet - I thought it was mega cool. - Were you more interested in known/established acts or did you prefer underground bands? - It was somehow a mixture of both worlds since I loved bands such as "Saxon", which used to be very hip, or "Judas Priest". I worshipped "Rainbow" tremendously, "Black Sabbath" and the like. They had already been established bands at that time. But I also found "New Wave of British Heavy Metal" awesome. At that time, it was still possible to acquire much of what was new on the market. There wasn't as much then as there is now. That's why we listened to a lot of stuff from both worlds. "Iron Maiden" had already been mega acts for me back then. Of course, I also listened a lot to the established ones, because they were mega cool and they also had great songs. As I said, the underground acts also had a lot of good stuff, like "Witchfinder General" or "Helloween" from Hamburg who had started like us. - How did you end up becoming a musician? Why did your choice fall on vocals/bass? - Yes, Thomas Klein and I were best friends in school and founded a kind of school band - practically the direct predecessor of "Warrant". We used to rehearse in my basement at home. We annoyed my parents and my sister's boyfriend because we weren’t good at anything at that time. What we already could and also wanted to do was to play our own songs. But we also covered one song from the band "Demon", from New Wave of British Heavy Metal. I loved "Night of the Demon". That’s what we covered and something else. We had a drummer, Thomas was the guitarist and I also played guitar and, of course, someone had to sing. As I have always been: I just tried and succeeded in playing the guitar and singing. At some point Lothar joined us - also a friend of us. He had already played in a band as a drummer and thought that something was missing "down below" in the sound. The bass. What's the bass? Well, the thing with four strings (laughs). OK. No sooner said than done. Again, it was something I was predestined for and so I agreed to take over the bass. I already enjoyed singing a lot and so I took the bass and I finally realized that it worked. I got it coordinated and it suited me. And with that the predecessor of "Warrant" was born. Jörg Juraschek on bass and vocals, Thomas Klein on guitar and Lothar Wieners on drums - all not very skilled yet at their instruments, but the beginning was made. - Which musicians influenced your style? By the way, did you teach yourself or …. - In terms of hard rock/heavy metal, I, especially as a singer, have been strongly influenced by Brian Connolly from "Sweet" and later by the early years of Aerosmith. It may sound strange, but he could scream so beautifully; which he still does today. Steven Tyler was cool; then Rob Halford - for me he was absolutely fantastic and one of my absolute heroes. Furthermore, there was Ossy Osbourne and later David Lee Roth. I liked his bluesy voice and the first album was incredibly good. There were quite a few, but, as I said, I liked these high screams and they were mainly from Stephen Tyler, who still uses short high screams. The bass ran a bit on its own. Although I did both, I saw myself more and more as a singer. Nonetheless, I also found "Police" and their combination of bass and vocals extremely cool. They have also inspired me, although they are not really heavy metal. But it doesn't always have to be. Not to forget "AC/DC". We also listened to them endlessly, or to "KISS". I could list quite a few more bands here; I probably forgot half of them. We were very broad in our style at that time and the influences that resulted from that. "Ronni James Dio" by Rainbow might be mentioned, Deep Purple with "Smoke on the Water" and "Made in Japan". We listened to it up and down. With regard to my bass playing or "jingling", I taught myself everything I know. I took a few hours of singing lessons, which also helped me with the technique. Beyond that, we have learned everything by ourselves autodidactically. - Do you play other instruments as well? - Unfortunately, I don't play any other instrument except bass and, well, singing is also an instrument for me. In school I once had a lesson in chimes. But that didn't inspire me at all in primary school and so I kept my hands off it. But that was it. - At the early/mid-80s many new heavy/speed metal bands were popping up in every part of Germany, such as "Grave Digger", "Helloween", "Running Wild", "Avenger/Rage", "Atlain", "Warlock", "Stormwind", "Stormwitch", "Vampyr", "Axe Victims", "Brainfever", "Steeler" etc. All started making a name for themselves. Did you keep an eye on what was going on in the German underground scene at that time? Were you familiar with these bands at all? - Sure, we followed the scene. It wasn't that big a scene. As I already mentioned in the beginning, you could buy a lot of things at that time and also follow the development of bands. At that time, we were one of those bands on Ronsdorfer Street in Düsseldorf. We rehearsed together with "Warlock" and "Stormwind". Stormwind were our direct neighbours, whom we unfortunately often annoyed because we were already a bit faster and harder at that time. They were still playing regular heavy metal. We were already more the speed fraction; with normal mid-tempo songs, but also speed songs. And I know that this was something new for the Stormwind colleagues. They were very interested, but we, being the younger, crazier "chickens", were a bit rougher for them. But it was always very funny. We had parties together. "Stormwind", "Warlock", "Warrant", later also "Assassin" - we were often together in this clique and that was definitely a great time. We also heard from other bands again and again; we met once with "Kreator", because they wanted to know from us how it went with the record company since there had been a little problem. Thus, there was always something to tell each other or we had a beer together after the rehearsals. It was a lot of fun. - With this large quantity of bands that started their careers at this point, was the situation in Germany the same as in Britain with its N.W.O.B.H.M. movement? Did you like N.W.O.B.H.M. groups? - I think the New Wave of British Heavy Metal movement was a bit earlier in the UK than in Germany and this metal movement also took us along. We are talking about a period of 1-2 years. When I started with "Warrant" I already listened to some bands from that phase, such as "Witchfinder General" or “Saxon" or the early "Maiden". It all went quickly hand in hand and thus a scene quickly built up in Germany as well. Of course, I like many bands from that genre, New Wave of British Heavy Metal, such as the already mentioned "Witchfinder General". I thought they were absolutely fantastic and they also had a great and interesting cover. There had been a lot of bands, even very unknown bands, who are still making music today and are also on the rise again. On both sides there were excellent, outstanding bands that still exist today. - Were Hamburg and Düsseldorf the most important places for German heavy metal at that time? It was way before the Ruhr trash scene, wasn't it? - I don't know if these two cities were the most important places for heavy metal, but they were definitely very important. For Düsseldorf I can say that they all came from there: "Warlock", "Warrant", "Assassin", "Deathrow", "Stormwind". In Hamburg there were also a lot of bands, such as “Helloween” with whom we also had a great gig in Hamburg once; we played a great show in the Hamburg Logo. I still know Kai Hansen. He is also a big fan of us, especially of one particular song: "Scavenger's Daughter”. I know it's one of his favourite songs. At this point I say a word of thanks to Kai. Anyway, we had a lot of fun at that time in Düsseldorf and the same, I think, can be said of Hamburg. - Warlock, Stormwind, Assassin, Deathrow – all of them came from Düsseldorf. Would you say that there was a healthy club scene? - Yes, of course, as already mentioned, I would say that the scene in Düsseldorf was very productive and healthy, and very creative. As you can see, some bands that accompanied heavy metal in Germany came from Düsseldorf and are still around. Today, for example, I just talked to the drummer from "Assassin". We might do a "Back to the Roots" show in Düsseldorf - this year or next year. It's gonna be fun.